Ha valakit érdekel, hol van, nézze meg a spoilerben. A titka, hogy Travel módban kell átrepülni az egész rendszeren, mert mérhetetlen mennyiségű Tracker Mine van, nem szabad hagyni, hogy a hajó lassúsága miatt az "elinduljon" felé. Én egynek sem ütköztem neki.
Tehát Claim-eljük. Természetesen ehhez ki kell menni a naprendszerből is, ellenkező esetben ezt a táncikálást nézhetjük órákig, ahogy az egy szem szerencsétlen valami iszonyú szánalmas animációval köröz a hajó körül :
Visszahozni sem egyszerű. Első próbálkozásom távvezérléses volt, majdnem sikerült. Azért nem, mert engem ez várt:
Én azt gondoltam, hogy amit nem látok, az nincs, de sajna az Odysseus is találkozott ezekkel.Tehát a trükk valszeg az, hogy bedokkolok miután a Naprendszerből is, meg a windows-ból is visszajöttem, majd turbóval átrohanok a kapun. Most ezt fogom megtenni. Ha nem sikerül ez sem, akkor még marad egy ötletem vagy leszarom és veszek egyet.