Szereztem egy újabb játszós hajót (Nemezis) Na nem azért mert öt fegyver felfüggesztési pontja van (de) Hanem mert kellett egy olyan eszköz ami leváltja a pegazust és túlságosan nem tér el a paramétereiben. (háááát?!?!?) Szóval halad ez is (Csak meg ne kellene állni vele. Van súlya!) és nem kell fél órán keresztül prapapapamm - prapapapamm egy "S"-es hajót, hogy eltakarítsam az útból, mert nekem ott van dolgom. Nem ez a lényeg.:
Próbálgattam a fegyvereket rajta, de valahogy mindig a pulzálónál kötök ki. Most vagy maradi vagyok, vagy tényleg az a leghatékonyabb fegyver. Mert ugye van a hegesztő, ami szökőévenként egyszer lő, meg a plazma, ami olyan tetű, hogy egy álló célpontot sem tudok eltalálni. A többivel meg nem is próbálkoztam. Regéljetek már a fegyverhasználási szokásaitokról.
A másik ok amiért itt karistolok, hogy a rakéták... Hááát, nem túl acélosak. A butákat és a torpedókat most nem taglalnám, de az irányítottak. valahogy alulméretezettnek tűnnek. Legalábbis hatótáv szempontjából. 8-10 km. Persze a ribörszben sem volt jobb, de X3-ban mintha lettek volna morcosabbak!!! Meg az erejüket is jobban szétoszthatták volna. kb mind a négy ugyanazt tudja. Az már csak hab a tortán, hogy ezekből csupán 44 fér a nemezisbe!!?!?! (Majd kipróbálom a ribörszös csalási módszert )
Végezetül a hét lámakérdése:Hogy a bánatban lesz fegyverzet az állomásomon? Azt tudom, hogy a ceruzánál állítom be, de ott nekem nincs semmi. Mármint választási lehetőségem nincs. A menü ott van. Amikor legutóbb a Polgár Jenőnél jártam, vettem fegyver és pajzs tervrajzokat, de attól függetlenül nincs lehetőségem felfegyverezni a kecót! Valamit biztos nagyon benéztem, de ez van! Mondtam hogy egyikünk se normális!
TOMIKA! A második képen azokról a pirosas-egymerőhajtómű szerű izékről ha ejtenél pár szót!?!?!?! Ne kelljen téged is megfenyegetnem!!!