Folytatnám még, bennem ez van, illetve sokszor éreztem ezt játék közben.Kevés olyan ember van, aki úgy bele tudja magát élni valamibe, hogy megszűnik körülötte a valóság. Tehát nem csak leküzdendő cél vagy akció, izgalom vagy stresszkezelés, de egy jól összerakott játék akár a lélekre és a személyiségre is hatni tud.Már amennyiben a készítők is hasonlóan gondolva alkotják meg.
Anno az X2 végén sírtam először, a sztori miatt, majd az X3-ban, hazaérve a Földre...mert ugye az X-Btf-ben mi egy tesztpilótát játszottunk, aki úgy elkeveredett az akkor még a Földieknek ismeretlen "X-világban", hogy csak a harmadik rész végén jutottunk haza, mint a tesztpilóta (Kyle Brennan) fia (Julian Brennan).A Ribörsz viszont már másról szólt.Időben is máskor játszódik.De a lényeg, hogy mindenütt nekünk kellett megmenteni az egész világot.
Pedig amit minden részben rosszul csináltak meg vagy hibásan, az maga a sztori rész, de még így is élvezetes volt. Kíváncsi leszek, hogy az X4-ben mi lesz a történet, kapcsolódik-e majd a korábbiakhoz.Az időben már nem kéne visszamenni, ezért gyanítom, hogy a Rebirth-nek lesz valami folytatása vagy valami tök új.