Amikor múlt hónap végén kiadták végre a 2.50-et, és nem jött azon a héten, illetve a következőn sem frissítés, akkor azt találtam mondani, talán a magam nyugtatgatására, esetleg azért, hogy ne üljek tűkön, hogy ebben a hónapban már nem is jön semmi. Nnnna! eddig baromira bejött. Én meg rohadtul unatkozom, mert van úgy, hogy az ember kifut a teendőkből, hátradől és szeretne szórakozni, de a lehetőségei végesek. Harmadik hétvégén bámulok ki az ablakon, miközben a fene megesz!
Közben ilyenek jutnak eszembe: "Be kéne menni a városba! - Jó, de minek? Hisz már egy normális sört sem lehet meginni, mert a Henike mindent letarolt, még a saját einstandolt márkáit is, (zlaty, gösser) hogy az istenadta nép mindenhol a sopronit ihassa." Nem akarok hitvitát indítani, de nekem nem ízlik. Volt egy heppem: Képes voltam Szentendrére biciklizni (40km) hogy egy (két...) pofa gösserrel megjutalmazzam magam a hajókikötőben a gombában! Megeskettem a tulajdonosnénit (gondolom, hogy ö az) hogy megtartja élete és vagy az én életem végéig a gössert "Ó, hát persze!!!" Szerintetek mi fogadott két-három éve, amikor kitekertem lógó béllel, fájó csuklóval és szétvert s-ggel? (mert olyan sz-r út van pest és SzE között) Perszehogysoproni!
Szóval az ivás kilőve!
Mozi? Valószínűleg én lennék az egyetlen ember, aki a moziba a sor szélére kérne jegyet, mert a mai felhozatal mellett tuti nem tudnám végignézni a filmet. Itthon úgy oldom meg, hogy az ujjam gyors előre gombon, ha be kell avatkoznom...!
Be is csajozhatnék, de egyrészt lusta vagyok elmenni Kenyáig! Másrészt, már nem vagyok a tenyészcsődör korban.
Mi van még?
Barátok! Fenomenális baráti köröm volt. Szinte minden hétvégére jutott valami elfoglaltság. Ha más nem, akkor csak összefutottunk "valahol". Ezekből az összefutásokból bármi kifejlődhetett! "VOLT"??? Igen. Idővel ezek a kapcsok is lazulnak. Pici porszemek is megakaszthatják a legtökéletesebb gépezeteket is! Elég csak annyi, hogy valaki más munkahelyre megy. Más beosztást kap. Szül még egy gyereket. Ne adj isten más városba költözik. Meglazul a háló, hiába marad meg az emberek fele, háromnegyede, képes feloszlani az egész.
Most ott tartok, hogy próbálok nem haragudni az egoszoftra, amiért "cserbenhagytak". Mert butaság lenne! Vagy nem is annyira butaság?. Vagy mégis???? Végül is csak egy megkeseredett "vénember" vagyok, akinek "A szar is büdös!"
Már a céltalanul biciklizés sem megy. Hat éve amikor vettem egy cangát, bele voltam buzulva! Ad-hoc felpattantam és a leglehetetlenebb kanyarokat írtam le a városban. Persze, hogy volt a pihenők közelében "terasz". Vagy inkább fogalmazzak úgy: Terasztól teraszig tekertem?!?! Nem vagyok alkesz, az erdőben is szeretek biciklizni. Sőt! Jobb szeretem a csapásokat, ösvényeket!
Szóval itt tartok most. Picsogok egy fórumon titeket büntetve! Ha eddig elolvastad, akkor meg is érdemled!