DLC, inkább az új játékosok kezdeti élményére összpontosít majd. Külön, előre meghatározott szcenáriókat fogsz majd végigtolni benne (erre nem nagyon van megfelelőbb magyar szó, a google fordító azt írja, hogy pontos fordításban forgatókönyv, de nem egészen arra a szóra gondol). Ahogy a trailerben is mondja a hölgy, lesznek benne amolyan szürke hétköznapos szcenáriók, illetve olyanok is, mint amit szintén mutattam a trailerben - az X-BtF bossfightja.
Nem a főjátékba épül bele a történetvezetése (tehát a főjátékod univerzumára nem lesz hatással, mintha két játékot játszanál egymás mellett), illetve az egész máshogy van felépítve, mint amit eddig megszoktunk az Egosoft-tól. Mivel én már játszottam, annyit elmesélhetek, hogy nagyon érdekes lesz a története és összeköt néhány szálat és csinál is pár új megválaszolatlan kérdést, amin lehetlesz majd gondolkozni (persze csak ha úgy általánosságban érdekel az X lore). A játékmód mechanikájáról még nem mesélhetek.
Az, hogy érdemes lesz-e megvenni, azt mindenki maga dönti majd el. Szerintem először érdemes lesz megvárni az első professzionális (nem a Steam-es) véleményeket róla, hogy kiértékelje az ember, hogy szüksége van-e neki erre. Én megvenném, de én mondjuk maximalista vagyok :D