Túl kicsi a sugár a forgás középpontja körül, ezért az űrhajósok folyamatosan szédülnének, a Coriolis-effektus miatt (mondjuk a súlytalanság is folyamatos rosszullétet okoz, amit le kell küzdeniük az űrhajósoknak, amíg hozzá nem szoknak). Elvileg ha elég nagy lenne a sugár (>100 m), akkor ez elhanyagolható lenne, különben túl nagy lenne a különbség az űrhajós fejére és lábára ható "gravitáció" (centripetális erő) között. Ez csak az egyik lehetséges probléma. Igazából még kísérleti állatokon sem tesztelték egy ilyen mesterséges gravitáció hosszú távú hatását, nem hogy embereken. Műszakilag is igen megbonyolítja a dolgot, ha a teljes űrállomás forogna, akkor nehézkessé válna az űrhajók dokkolása, finoman szólva. Ha csak az egy "forgórész" csatlakozna az állomáshoz, akkor is meg kellene oldani a két rész közötti kapcsolódást, ez sem egyszerű, légmentesnek kellene lennie, és a forgó rész nem "viheti" magával a másik részt, biztosítani kell, hogy az "helyben" maradjon, és fenn kellene tartani a forgást, amihez energia kell. Azonkívül az űrállomáson végzett kísérletek jelentős részéhez pont jó a súlytalanság, tehát praktikusan kellene a két részre osztás.
Informatika és tudomány
