Oroszország alapvetően gyenge, ahogy mondani szokták sosem olyan erős, mint látszik (de nem is olyan gyenge, mint látszik). Az USA vezető körei fejükbe vették, hogy Putyin rezsimjét megbuktatják, ezzel kezdődött az egész, ezt már kb. 4-5 éve érezni lehetett. Az már csak természetes, hogy az oroszok igyekeztek ezt proaktívan akadályozni, amennyire tudták, bár túl sokat nem értek el, Ukrajna felett megszűnt minden orosz befolyás az amerikai bábáskodás mellett végrehajtott "forradalommal", a Krím elfoglalása nem igazán kompenzálja ezt, és ennek is szankciók és új hidegháborús légkör lett az ára. Szíriában is erre válaszul avatkoztak be (látható, hogy az USA az egykori szovjetbarát arab rezsimek szisztematikus felszámolásába kezdett, Irak után Líbiát szedték le, aztán jött volna Szíria, csak kicsit keményebb diónak bizonyult, illetve meghátráltak az oroszokkal való közvetlen konfrontálódást politikailag nem vállalták még akkor).
A Putyin-Hitler párhuzam elképesztő ostobaság, Németország egykori és Oroszország mai ereje az aktuális nemzetközi erőtérben finoman szólva távol esnek egymástól. Azonkívül Oroszországnak nincs ideológiája a sima nacionalizmuson felül, a célja a pozícióinak, a "dicső" nagyhatalmi státusz képzetének megőrzése volt mindig is (Jelcin elnöksége idején is, akkor sem volt Oroszország igazán demokratikusabb (1993-ban Jelcin tankokkal lövette a parlamentet), csak több teret engedett az amerikai üzleti érdekeknek), de a gyengesége miatt folyamatos meghátrálásra kényszerült 1991 óta, pl. 1999-ben Szerbia bombázásakor (ami ugye szintén a Putyin előtti éra volt még éppen).
Annyi van, hogy tudni lehetett, hogy Hillary Clinton "héja" álláspontot képvisel az oroszokkal szemben (ahogy pl. a republikánus McCain is), ezért az oroszok természetesen megtettek mindent a győzelme ellen. Trump győzelmével legalább időt nyertek, mielőtt felvonulnak az Abrams tankok az ukrán-orosz határhoz (legalábbis úgy gondolták).