Eléggé eltérő. Kevesebb benne az RPG elem. Pl: van benne pár lehetőség beszélgetésekkor, de nem sok mindent befolyásolnak és csak egy befejezés van. Valamint a lőfegyverekre (íjak, csúzlik) fókuszál inkább a játék és nem a közelharcra, mint a Witcher. Valamint itt a lopakodás is fontos rész, ami ugye Witcherben egyáltalán nincs. Mellékküldetések nem túl változatosak. Szóval sehol sincsenek Witcher 3-hoz képest, de azért nem is Dragon Age Inquisition szintűek. Van talán 3 vagy 4, ami ilyen szedj össze ennyi ezt meg azt stílusú, de a többi azért nem ilyen. Valamint azoknak is van azért valami sztorija. A mellékküldetések nagy részére egyébként ez a jellemző. Sztoriban jók többnyire, de a legtöbben nyomokat keresünk, aminek a végén sokszor emberekkel vagy robotokkal kell harcolni. Ami a tartalmat illeti nekem kb. 40 óra lehetett. Fősztori és mellékküldik mellett vannak összeszedhető cuccok, valamint kihívásküldik. A sztori pedig valami fenomenális. Egyik legerősebb része a játéknak. Emellett amiben még erős, az a megalkotott világ. Értsd: a robotok, a részletesen kidolgozott törzsek a saját szokásaikkal, öltözetükkel, vallásaikkal, stb. Na meg persze, amiben szintén erős, az a harc a robotok ellen. Elég változatos tud lenni, mivel mindegyik típusú ellen másképp érdemes harcolni. Amiben gyenge, az az emberek elleni közelharc. Valamint ahogy írtam, a mellékküldik elég vegyes képet alkotnak. Ja és még azt is hozzáraknám, h az egyik legszerethetőbb főhőst hozták létre, ami szintén nagy plusz.
TLDR: Nagyon jó. Idén eddig a legjobb. Sőt, szerintem év végére is ott lesz nálam a top 5-ben, de azért a Witcher 3 még mindig megesz mindent reggelire.