Aha, vélemények és bizonyítások. Nos akkor nézzük meg szépen egy bizonyos Semmelweis Ignác életét, hogy is történt ez az ő esetében!
https://en.wikipedia.org/wiki/Ignaz_Semmelweis
Nocsak, hát csak nem azt látom, hogy bár statisztikailag egyértelmű volt, hogy a gyermekágyi láz előfordulása csökkent azzal, hogy osztályain kötelezővé tette a kézmosást, mi volt rá a tudományos szaktekintélyek válasza? Nos mi volt?
Az volt, hogy az egész elképzelés, hogy holttestek csak úgy betegségeket okozzanak, főleg közvetett érintkezéssel, TUDOMÁNYTALAN ÉS KÖZÉPKORRA HAJAZÓ BABONÁS HIEDELEM.
Ezt a szakma legelismertebbjei is egyöntetűen állították. És miért? Mert szerintük a miazma elmélet a mérvadó a betegségek terjedési metódusának leírásában.
https://en.wikipedia.org/wiki/Miasma_theory
Egész életében nem fogadták el az igazát, és elmegyógyintézetben lelte halálát, két héttel bezárása után, miután elfertőződtek a sebek amit az őrök okoztak neki. Ma persze ő az anyák megmentője. Életében viszont a tudomány jeles képviselői voltak az okosak.
A tudományban mire egy új elmélet, főleg ha radikálisan új, uralomra jut, a régi generációnak legtöbbször ki kell halnia. Ez utóbbit a professzorom fogalmazta meg így.