"De te is hívő vagy, az itt a gond. Fanatikusan nyomod. "
Még mindig nem érted, hogy fanatikus csak az lehet, aki bizonyítékok nélkül ÁLLÍT valamit és ehhez még akkor is ragaszkodik, ha az állítását már régen megcáfolták! Ilyen embereket a hívők között kell keresni! Aki érti a tudományos módszertan fogalmát, az a teóriákat és a hipotéziseket a helyén kezeli, nem állítja amit még nem tud, maximum egy lehetséges magyaráztaként tekint rá addig, amíg bizonyítást vagy cáfolatot nem nyer. Előbbi esetén már tényként kezeli, utóbbi esetén zokszó nélkül elveti!
Te folyamatosan a hívők butaságait akarod rávetíteni a tudományra, próbálod úgy beállítani, mintha ugyanaz lenne a kettő csak más világnézet mögül szemlélve. Holott semmi hasonlóság nincs, a két gondolkodásmód merőben eltér egymástól. Sajnos a mai napig nem értetted meg, hogy a tudományos teóriát értelmes ember nem kezeli tényként, ahogyan az ősrobbanásban sem hiszünk és nem állítjuk, hogy az bizonyosan úgy volt és pont. Csak azt mondjuk, hogy jelen tudásunk alapján ez egy jónak tűnő teória, amit viszont kutatni kell tovább. A hívő viszont _állítja_, hogy Isten létezik, állítja a teremtés mítoszban leírtakat és nagyjából mindent, amit a könyvecskéjében olvasott, és teszi ezt annak ellenére, hogy semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezik róluk! Mit nem értesz azon, hogy itt még érintőlegesen sincs semmi közös metszéspont?