Mindenki a nacionalizmust szidja, szerintem is tök jogtalanul. A nacionalizmus gyakorlatilag akkor üti fel a fejét, ha egy egységes kultúrájú nép megszervezi önmagát és megpróbál valami más, elnyomó imperialista erőt lerázni magáról.
Más kérdés, hogy a nacionalizmust, mint erőforrást aztán a hatalomra jutó imperialisták ki fogják használni és népi imperializmust csinálnak, lásd Róma, akik pl először az Etruszkok ellen harcoltak, majd a siker nyomán el kezdtek terjeszkedni, de gondolom nem az egyszeri római fölművelő döntött így. Aztán a franciák az európai nemesi családokból álló oligarchiát rázták le, majd Napoleon kihasználta a motivált emberek jelentette erőforrást és olyan sereget állított fel, amit fizetett, zsoldosokból nem lehetett volna összehozni. Vagy Hitler kihasználta, hogy az egész világ összefogott a németek ellen, de aztán ő is az imperialista törekvéseit próbálta megvalósítani.
Sommázva, bármi is legyen a törekvés a motiváció, ha az ország határát átlepjük, akkor az már nem nacionalizmus, hanem ugyan úgy imperializmus, mint bármi más, ami lehet vallási, vagy gazdasági háttérrel támogatott világhódító törekvés.
Nürnberg pl. nagyon szép volt mert a nemzeti imperialistákat elítélték a gazdasági (USA), a faji (GB), meg a szocialista (SZU) imperialisták, biztos igazságos, morális döntés volt és nem politikai. ;)