Látom, fogalmad sincs mi is az az Occam borotvája és összekevered a Bruno–Wundt-féle kritériummal (ez utóbbit Giordano Bruno fogalmazta meg először, de csak a XIX. század végén Wundt hozta divatba és ez szól a szemléletességről). Az Occam-borotva ugyanis azt jelenti, hogy ha több elmélet is UGYAN AZT a megfigyelhető eredményt adja, akkor azt az elméletet kell választani, amelyik a legegyszerűbben magyarázza a megfigyeléseket.
Tehát ugyanazon gyakorlati helyzethez számtalan sok matematikai modellt találhatunk, és ezek közül kell kiválasztanunk a legalkalmasabbat: azt, amelyik igen szemléletes (Bruno–Wundt-féle kritérium), elég jól illeszkedik az adott helyzethez – bár persze ez az illeszkedés soha sem lesz tökéletes –, és a modell ugyanakkor nem is túl bonyolult (Occam-borotva), úgyhogy matematikailag még éppen kezelhető. Pontos illeszkedés és egyszerűség persze ellentmondó követelmények, akár csak a szemléletesség és a matematikai absztrakció; e követelmények egyensúlyba hozása emiatt igen bonyolult és nehéz feladat lehet, mint pl. a kvantummechanika esetében, ahol a szemléletességről teljesen le is mondunk Occam borotvájának a javára, hogy egy igen egyszerű, lineáris egyenletrendszert – a Schrödinger-egyenletet – válasszuk. (Pl. Jánossy Lajos azt a cél tűzte ki, hogy olyan kvantummechanikát hozzon létre, ami a mindennapi szemléletnek megfelel, és persze ekkor igen bonyolult lett volna matematikailag, de a halála megakadályozta ebben. Egy ilyen lehetséges kvantummechanikáról is szó van itt: http://philosophy.elte.hu/leszabo/nyitott/nyitott_web_hu.pdf)
Azonban a Quine-féle aluldetermináltsági tétel lehetővé teszi, hogy sok lehetséges modell közül választhatunk, néha igen szubjektíven vagy akár társadalmi vagy más előítéletek (pl. divat) alapján. Mivel azonban meg kell közelíteni a valóságot minden olyan szempontból, ami az adott rendszer leírása érdekében fontos, de ugyanakkor minden olyan vonatkozás, ami az adott helyzet szempontjából mellékes, figyelmen kívül hagyható, a lehetséges modellek igen korlátozottak és a szubjektív tényezők is leszoríthatók – ha teljesen nem is kiküszöbölhetők – az optimális modell keresésekor, ezért is vezetnek be olyan metodológiai metakritériumokat, mint az occam-borotva, amik már valamennyira objektívak. Azonban nem is cél arra törekedni, hogy a matematikai modell minden tekintetben hasonló legyen a valósághoz (ez egyébként – ahogy az Gödel tételéből következik – nem is lehetséges). Elegendő, ha a modell híven írja le a valóságot minden olyan vonatkozásban, ami az adott feladatot illetően jelentőséggel bír. Ez a magyarázata egyébként annak is, hogy ugyanaz a mate-matikai modell egész különböző valóságos helyzetek leírására használható; de ugyan akkor lesznek a modellnek olyan következményei is, amelyek nem felenek meg az adott esetben valóságos létezőknek vagy kimaradnak a valóság bizonyos aspektusai a modellből.