SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
- Küldetéseket raktak bele, amik olyanok, mint az rpg-k melléküldetései. (Simán vannak annyira jók vagy érdekesek.)
- Fejlesztettek a lopakodós harcon. Késsel és íjjal teljesen észrevétlenül lehet gyilkolni. Most már sárral bekenve, Lara tud lesből is támadni.
- Még a vízbe is be lehet húzni az áldozatot és animálva van, ahogy a víz alatt Lara végez vele.
- Sokkal szebb, jobb és érdekesebb helyszínek vannak a játékban, mint amiket az eddigi részekben láttam. Igaz ott is kitettek magukért a készítők, de a dzsungeles maja kombináció majdhogynem verhetetlen. :)
- A sírok és kripták tele vannak csapdákkal, amiket hatástalanítani is lehet persze.
Most pedig jöjjenek amik a hangulathoz adnak hozzá:
- A dzsungel és a helyszínek grafikája álomszép, különösen tetszettek a fény effektek és fény-árnyék hatások, amikre a fejlesztők is felhívták a figyelmet. RTX kártyákon ez még látványosabb lesz. Láthattuk mennyire a bemutatókon. Engem meggyőzött.
- Nagyon jó hangulata van az egész játéknak, sokat dob rajta, hogy egy ténylegesen létező kultúrát a Majákat és azok hiedelemvilágát, kultúráját használták fel. Sokkal életszerűbb és "hihetőbb" a sztori még ha csak egy mitológiai mese is az egész, de a valós, megtörtént múlt alapján mégis életszerűbb. De ha valaki nagyon gyakorlatias, nem hisz a mesékben akkor, mondjuk a romok, helyszínek és maga a dzsungel ahol az egész játszódik eléggé reális képet festenek. Ezáltal nálam nagyobb lett a beleélési és tetszési faktor.
Technikai jellegű dolgok:
- Bár a játéknak van ez a sokak által említett 1 másodperces beakadási problémája, amit valamennyire orvosol a feladatkezelőben a stb.exe magas prioritásra emelése. De ennek ellenére sokkal jobban fut, mint annak idején a Rise és nyugodtan mehet a maximális grafikai beállítás is neki, bírja. Ezt sem a Rise, sem az első 2013 nem tudta ennyire jól. Emlékeim szerint még a sokadik patch után sem. Nyilván a dx12 is közrejátszik ebben.