Na, miután aludtam rá egyet, íme a véleményem a játékról.
Ha egy szóban kéne kifejezni, hogy milyen ez a játék, az a szó jutna eszembe róla, hogy kompakt. Nagyon egyben van, precízen, tudatosan és művészien megalkotott világ ez. Külön kiemelném a szinkront és a hangokat a játékban, szerintem az csillagos ötös benne, valamint a narratívára is bevések egy kurva nagy ötöst.
Annak ellenére, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve ez a játék messze minden felett áll, amit a mai nap gamingnek hívunk, nekem vannak azért keserű érzéseim is. Az összes istent leverő Kratos nem tud fellépni egy 5 centiméter magas kiemelkedésre a földön, valamint a fiát dobálja fel a 3 méter magas pallóra, mert oda sem tud felmászni, de gyakorlatilag 50 tonnás sziklákat úgy dobál, mint más a zacskós tejet...Bár az orra előtt van egy kapcsoló, addig nem tudja megnyomni, amíg a játék nem akarja, hogy megnyomjam amíg az összes ellenség nem hullik el, a kapcsoló inaktív. De persze arról nem szól a fáma, hogy az utolsó ellenség halála hogyan aktiválja azt a kapcsolót...
A végére én már kicsit untam, bevallom, vártam, hogy vége legyen, szerintem kissé túltolták, elhúzták a végét indokolatlanul.
Döbbenetes mennyiségű munka van a játékban, művészetileg csillagos ötös megint csak, csak ámultam és bámultam sokszor, hogy ilyet hogyan lehet megalkotni, egyáltalán kigondolni. Az apa-fia dinamika remekül működik végig a játékban. A térkép csacskára sikerült, a játék menüje is hagy kívánnivalókat maga után szerintem.
Az a bizonyos 5-6 perc, amiről korábban írtam, az örökre bevéste magát a géming élményeim közé, és annak ellenére, hogy ennek a játéknak kétségkívül ott a helye a legnagyobbak között (egyéni preferencia, hogy ki hányadik helyre sorolja), nekem ez a játék egy soha rosszabbat nem szeretnék látni, főhajtást érdemlő tisztes iparosmunka. 9/10