Egyetértek azzal, hogy más mint az eddigi From játékok. Talán annyiban kiegészíteném: Másképpen nehéz.
Ez egy olyan játék, ahol a káposzta is megmarad, meg a kecske is jól lakik. Tehát a Dark Souls rajongóktól sem vesz el semmit. Ez egy szimpla akciójáték. Ahogy korábban is lehetett olvasni a hírekben. De annak kiváló.
Hárításos rendszernek az egyik legjobb tulajdonsága (mert nem könnyű pont jól időzíteni), hogy csak védekezéssel is lehet ölni. Igen, mert a shinobi képességek közt lesz már a játék elején egy olyan, amivel 2-3 védés után bevihető a fatális szúrás az ellenfélen. Azért az esetek 90%-ban jobb támadni, támadni, támadni, hirtelen védeni, elugrani, majd ismételni.
Képességekkel, váltogatható műkarrokkal, passzív képességekkel, később életerő és támadási sebzés növeléssel azért kellően el fog mélyülni a harc. Lopakodás meg olyan, mint egy ingyen kill.
Emlékszem a játék elején, a toronyban lévő ágyús mini-boss is egy elakadási pont volt. A torony alatti bejáratnál álltak ketten, az oda vezető úton még egy harcos ment éppen a kapu felé. Ha harcoltál velük, a toronyból lőtt a köcsög. Esélytelen volt, inkább vagy futás ezerrel be a kapun mindenki közt és imádkozni ne találjon el a tüzes ágyúgolyó. Vagy a szakadékba ugrani jobb oldalt, majd egy kerülőúttal a hátába kerülni a bástyán lévő tűzbogárnak és hátulról egy szúrással kivégezni. Na ez a vigyor time. :D