Egy kicsit egyébként a játékosok, maguk is nagyon megváltoztak. Mindenki rohan, azonnal akar mindent. Nincs türelmük a küldizéshez, farmoláshoz, elmenni egyik helyről a másikra, kijátszani a játékot fokozatosan, megismerni a világot. Pár nap alatt már szaladgáltak a 60-as playerek, Az első héten már gyártották a crafterek a tier 5 cuccokat. Nálunk pl. bevett dolog, hogy elmennek 30-an farmolni együtt, hisz ugyanazt a ládát 30 player is kinyithatja. Az alapanyagot odaadják egy valakinek aki pik-pak felhúzza az adott szakmát. Ez nagyon jó közösségi meló, összefogás, stb... de pl. aki szépen egyedül farmolgat, húzza sok-sok és még annál is több óra alatt a skilljeit, annak a befektetett energiája lószart nem ér, mert a versenyben elmennek mellette. 2 óra alatt letudják amit más 3 hétig farmol. Egy MMO RPG-nél pontosan az lenne a lényeg, hogy szépen, lassan, idővel, hetek, hónapok alatt jutunk el A-ból, B-be. Mert elfogy a tartalom és nézhetünk üres szemmel magunk elé. De már nem úgy játszunk mint 20-30 éve. Minden agyon szervezve, a nagy klánok sokszor rendkívül jól szervezettek, de ugyanakkor ellehetetlenítik a szabad játékot, mert mindig speciális/kötelező feladat van amit meg kell tenni, el kell érni stb. Ezért játszom Casual klánban. Elképzelni nem tudom amúgy, mennyire nehéz lehet pl. a Black Army of Hungary HC klánjában, hogy vannak akik már a 20. WAR-ukon is túl vannak. Én még PVP-zni sem PVP-ztem senkivel :D. Egy szaros Duelt sem :). Minden elismerésem nekik.
Rengeteg energiát, játékidőt felemészt a sok harc, napi szintű támadás/védekezés kötelező jövésmenés, szervezés, kötött, kötelező program. Nincs választásuk, mert így tudnak elérni valamit, talpon maradni, területet szerezni, mert mindenki (többi vezető klán és frakció) nyomja mint az állat. Talán szerencsésebb lenne, ha heti 2 nap lehetne WAR pl. mert ez a rendszer elég nagy iramot diktál, amit akkor is tartani kell, ha már nincs a játékosoknak kedve hozzá. Szal másként játszunk mint 20 éve, minden azonnal kell, vagy előbb.. Elvész a játékélmény közben. Ezért élvezem én, ha elmegyek horgásztúrára és csak barangolok órákon át, áztatom a zsinórt, vagy nézem a csákány nyelét, lazán nyugiban, élvezem a játékot.