Álszent dolognak tartom ezt. Az államnak alapból az lenne a feladata, hogy rendet tartson a köztereken. PONTOSAN erre találták ki az adót. Az, hogy külön adót vezetnek be egy olyan feladat ellátására, amit 5000 éve az alapkoncepció része, a vezetők inkompetenciájáról tanúskodik.
Amúgy a cikk is nagy baromság, hogy fér össze a drága lakásár miatt nehézkesen megélő családok problémája, az utcán eldobált heroinos tűkkel. Nyilván nem ugyan az a réteg.
Magyarországon ugyan ez az álszentség megy, sokszor szentté avatják a hajléktalanokat, pedig nagyobb részük önhibájából (tehát nem betegség, stb) kerül utcára, mert drogozik, iszik, aberrált, szociálisan összeférhetetlen.
És persze megértem, hogy nekik aztán mindenhez joguk van, a kérdés az, hogy én mikor tudok úgy végigmenni egy aluljárón, hogy ne kelljen hányom a szaguktól, vagy ne keljen végignéznie minden ott áthaladónak (gyerekeknek is) ahogy ezek piának, drogoznak, hánynak, ürítenek, maguk alá piszkítanak, sőt nemi életet élnek.
Én igen is elvárom, hogy ezek az állam bá olyan helyekre kényszerítse, ahol nem zavarnak senkit.
Nyilván arról lehet beszélni, hogy amellett, hogy kipakolják őket az aluljárókból, emberivé kéne tenni a szállókat, méltó körülményeket kell számukra biztosítani, pénzt kell tenni a prevenciós hálózatokba, meg kell őket próbálni visszaintegrálni a társadalom, rehabbal, stb. De aki erre nem nyitott, annak nincs pardon. Ha kell, takarítsák el őket erővel. Ez az állam dolga.