És mi köze ennek ahhoz hogy azt oktatom hogy isten teremtett minket és neki tartozunk engedelmességgel, istenfélő módon kell élnünk mert isten mindent lát? Ez pont ellentétes hatású minthogy festeni vagy szobrászkodni tanítanám a gyereket. Abban egyébként egyetértünk hogy kreatív tevékenységek előhozhatnak lappangó képességeket. Azzal sem lenne gondom ha hittan óra helyett tudományosan megalpozott kreatív órát tennének. Einstein egyébként nem a hegedülés miatt lett zseni, ilyen alapon Mága Zoltánnak és sokezer társának is annak kellene lennie.
Nagy a lemaradásunk a reál tudományok terén, első prioritás ennek ledolgozása. Nehogy azt hidd hogy Singapore-ban naphosszat hegedű órák vannak azért muzsikálnak ilyen jól a teszteken.
A diák a hozott anyag, génjei alapján valójában már nagyrészt determinált. Ezért legfontosabb változó maga a tanár, jól kell kiválasztani, jól meg kell fizetni, és folyamatosan fejlődnie kell neki is. A Fidesznek egyébkét nem érdeke hogy sok széles látókörű gondolkodni képes ember legyen az nagy magyar vidéken is, ezzel a saját szavazóbázisát erodálná. Nálunk a Putyini majd a bölcs vezér gondoskodik rólunk, megvéd minket tematika fut.