"Az egyház teszi a dolgát próbál távol maradni a politikától amennyire lehetséges."
vs.
A plébános azt ajánlotta a híveknek, ne a „független” Márki-Zay Pétert, hanem a volt alpolgármestert, a kormánypárti Hegedűs Zoltánt támogassák a település időközi polgármester-választásán.
Jaja, próbálta de hát nem sikerült, van ilyen na:)
Az egyház elemi érdeke hogy hívőket neveljen a gyerekekből, ők alkotják ui. a hatalmi bázisát, ha ehhez azon át vezet az út hogy a Fidesznek k.rválkodnak akkor láthatóan megteszik, ez a bázis pedig a Fidesz érdekét is szolgálja.
"Éltem a komcsi rendszerben ez a pokol ahhoz képest."
Pedig ott az államhatalom úgy vélte hogy nem fér meg két dudás egy csárdában és visszaszorította az egyházakat, fel sem merült a hittan óra. Ezek szerint ez vezet jobb eredményre? :)
"Ha összeesel azt utcán ott döglesz meg."
Jellemzően nem, ha mondjuk ha a liberális öko anyuka sétál éppen arra. A liberális alapelvből levezethető hogy segítened kell mert neked ez egy kis áldozat, de a másiknak a teljes szabadsága múlhat rajta. A konzervatív megközelítésnél ilyen nincs, az is visszavezethető hogy régen is hagyták meghalni a gyengéket akkor hagyjuk hagyományosan meghalni most is. Ennek ellenére tény hogy a nagyvárosi közösségekre jellemző ez a viselkedésminta, amit jelentősen árnyal az a kép hogy züllött részeges hajléktalan fekszik-e a földön vagy egy öltönyös valaki aki egyértelműen bajban van ha ilyen helyzetbe került. Másrészt a szocializmusban elvileg mindenki dolgozó volt, nagyon vékony volt ez a lecsúszott réteg. A jó keresztény tanításnak egyértelmű válasza van az elesettek segítésére, a KDNP mint kormánypárt ebből annyit abszolvált hogy fordítsuk el a fejünket és inkább a minimális vagyonuk elkobzással tiltsuk ki őket a látható helyekről. Első a sikerpropaganda amivel nem összegeztethető a létük.