"Most akkor mi a baj azzal, hogy a gyerek más véleménnyel is találkozik mint a tudományos fősodor?"
Hányszor írjuk még le? Az iskola nem annak a helye hogy minden szekta elmondhatja az véleményét arról hogy mi a valóság. Az iskolában el lehet mondani hogy van 50 féle vallás 50 féle teremtés történettel, a biblia ebből egy, nem több és nem kevesebb mint a jin-jang koncepció. Megismétlem hogy továbbra is dedós módon sunnyogva kerüld a tényt hogy több elmélet van, miért a bibliával példálózol, miért nem a korán-al? Melyik is az igaz?
"A gyereket természetesen érdekli, hogy keletkezett a világ"
Ahogy már ezt is elmondtam a gyereket ez nem érdekli, kb. addig jut el hogy hogyan lesz a kisbaba(itt spec. előjön a szülői szemérmeskedés, élén a vallásos prűd bigottsággal). A gyerkőc számára teljesen elégséges az hogy vannak fajok(kiscica, kiselefánt, emberek) mind fiatal(gyerek) és felnőtt egyedekkel, nincs késztetése hogy egy közös eredetig visszavezesse őket, ez számára egy teljesen megnyugtató ismeretszint. A biblia kitalálói/írói is ezen a szinten leledztek, mivel az evolúció egy emberi léptékkel nézve lassú folyamat így nem ismerték fel hogy amit akkor épp látnak az csak egy pillanatfelvétel.
Az is n-szer el lett mondva hogy mi a gond isten behozatalával, csak folyamatosan elsunnyogsz a válasz elől, majd 2 hsz. múlva ugyanazzal előjössz amire már valójában kaptál választ, csak nem füllik a fogad a feldolgozásához mert annak a beismeréséhez vezetne hogy mantrázod az ostobaságot. A gyerek nem tud megalapozottan dönteni a közül hogy isteni varázspálcás teremtés, vagy inkrementális evolúciós lépéssorozat a fa egyik ágának végén pedig a homo sapiens, beleértve a majom szerű ős/előembereket. Az isten a maga képére teremtette az embert állítás ezzel nem összeegyeztethető. (a két kiinduló szereplős Ádám-Éva vérfertőzős modell-t már csak zárójelben említem.)
Egy igazság lehet, de nem szükséges a gyereknek megalkotnia az egyenletet ennek megoldására(erre fiatalon nem is képes) mert ez már ismert, tényszerűen el lehet mondani hogy 50 primitív a régi korok tudományos színvonala mellett kialakult mítosszal szemben áll egy modern koherens elmélet amit biológia órán is tanítanak.