"A tudományos igazságokba meg fogadjunk, hogy, hogy nem, a liberalizmus (mint korábban kiderült nem liberalizmus, hanem libsizmus) terjesztése belefér, minden más pedig nem"
Ez mondjuk nem igaz, mert történelemből és kultúrtörténetből még engem is tanítottak a kereszténységgel, vagy vallásokkal kapcsolatosan, pedig én még a Kádár korszakban jártam suliba.
Ráadásul a tudomány vizsgált már számos Bibliai állítást, sok meg is lett cáfolva, ezeket miért terjesztené tovább, ha egyszer egyértelműen hamis? Hülyeségek terjesztése nem feladata a tudománynak.
Pont most olvastam valami más kapcsán, hogy annak idején a bányákban bekövetkezett súlytólégrobbanást Isten büntetésének tartották, és papokat küldtek megszenteli a bánykat, meg imákat mondani, hogy többé ne ismétlődjön meg. Később ettől még persze elpusztultak párszázan...A tudománynak hála ma már tudjuk, hogy a probléma oka a Metán gáz, semmiféle isteni büntetésről nincs, és nem is volt szó soha. Nyilván nem oktathatjuk tovább a vallásos butaságot, azt kell oktatni ami igaz és valós, nem azt, amit légből kapva hisznek egyesek!