volt valami cikk régen, hogy ha a gyerek azt nézi, hogy mások hogyan játszanak, akkor beleéli magát, mintha ő maga játszana (csak mondjuk nem hal meg az első ellenfélnél non-stop), és ugyanúgy átéli a sikerélményt, mint aki ténylegesen játszik..
meg például az én fiam a Super Mario gameplay-eket imádja, és csak úgy hivatkozik rájuk, hogy Mario-s mese.. örömmel elnézik akkor is, ha nincs története, tán lehet saját kis fejükben körítenek neki valamit, és ha mondjuk egy mesét elnémítasz, attól még ugyanúgy bámulni fogja, mintha lenne hangja.. gondolom hasonló elven nem zavart engem kis koromban, amikor még csak az osztrák 1-en ment mese németül, s aminek szövegéből egy kukkot nem értettem.. a lényeg, hogy neki az nem "játék", hanem egy mese.. és hát elég sok olyan mese van, amiből a gyerek nem feltétlen tanul bármit is, szóval mennyivel másabb ? semmivel..
azért egy ilyen tanácsadóhoz első kérdésem az lenne, hogy hány gyereke van és hány évesek, mert úgy könnyű okosakat mondani, ha a valóságban az életbe nem próbálta ki saját maga a "módszere" hatékonyságát..