Először is, asszem kijelenthetjük, nincs olyan, hogy önzetlenség.
Másodszor pedig, a példádnál maradva, nem értek egyet. Ha rengeteget dolgozol egy minőségi, fasza madáretetőn (főleg a fiaddal), majd a szomszéd egyik unalmas délutánjában kirak egy félbevágott PET-palackot, és az összes madár ott dőzsöl, akkor mégis hogy érzed magad, miután elkészültél, hogy mondod meg a fiadnak (és magadnak), hogy egy szart csináltatok, vagy legalábbis semmi értelme nem volt a munkátoknak. Nem azért készült, hogy szétrohadjon a kertben, hanem azért, hogy használják a madarak és ott csiripeljenek reggelente.
Na és mit éreznél akkor, ha egy olyan speckó madáretetőt építesz, amilyet valószínűleg még senki korábban (a Far Crynál maradva)? Nem véletlenül telik évekbe, mire elkészül (amellett, hogy közben zajlik az élet is), de a madarak mégis inkább a rongyos palackot választják. Ha tippelnem kéne, nem az lenne az első gondolatod, hogy ezt hátradőlve megünnepled egy jó sörrel, miközben megveregeted a válladat, hogy „végre elkészült!” ...csak minek? Úgyse tudja senki.
Igény van a szarabb madáretetőre is, hiszen anélkül éhenhalnak, viszont mire jóllaknak abból, addigra a jobb, gondosan elkészített már senkit nem fog érdekelni.