Régebben játszottunk a prioritással, de egy csomó alkalmazásnál problémát okozott (pl. mssql server), ezért inkább hagytuk. Sokkal többet vesztettünk vele, mint amit nyerni lehetett. Én inkább több időt fordítok a beállításokra (főleg táp), ssd-k is gyorsabbak, és a hűtés is ideális. Ráadásul, hogy mostanság a gyors ssd-k 50 fok felett környezeti hőnél hajlamosak a pillanatnyi kiakadásokra, ezt is illik elkerülni.
Most már az affinitással sem érdemes játszani, mert pl. az msfs-nél szinte semmi hatása sincs. Egy thread futásakor folyamatosan változik, hogy mely magon fusson, ebbe szólnánk bele. Az adatfeldolgozó alkalmazásainkból is szedegetjük kifelé, mert csak problémát okoznak win10-11-en.
Egy közel ideálisan megírt többszálas alkalmazásnak (pl. az msfs ilyen), már nem szükségeltetik a prioritás és affinitásjáték, mert az alkalmazást (msfs) maga a program (windows) kezeli a többi alkalmazással együtt. A win10-11 kernele már nagyon jól meg van írva ezekből a szempontokból, a vízszintes skálázás is már sokkal jobban működik ezekkel a rendszerekkel.
Vírusirtó szempontból pedig, már nem elfogadott a "nyugi nincs benne vírus" szemlélet. Nekünk is meg az összes cégnek úgy kell megírnia az alkalmazásokat, hogy ne jelezzen egy vírusirtó sem. Egy időben engem is kiakasztott, hogy állandóan belefutottunk a heurisztikus keresésbe. Az ügyfelek nem lazítanak a heurisztikán (norton vállalati rendszerben már nem is lehet csak kikapcsolni), és pláne nem kapcsolják ki. Ezt el kell fogadnunk.
Amúgy nem tudom, hogy hányszor tettél fel vagy küldtél át alkalmazást. De! Sosem EXE-ként küldjük át. Ez jóformán mindenütt le van tiltva. Ha már nem tőlünk töltik le (ott sem EXE-ként van), akkor pl. kétszer csomagoljuk mondjuk RAR-ba. Van olyan rendszer ami belenéz a tömörített állományba is, és ha ott talál EXE-t, azt is kidobja. És ez így van már legalább 20 éve. Úgyhogy valszeg ezért utasították el, és azért nem válaszolnak, mert annyira triviális.