Azt írtad, hogy van amikor nincs probléma, simán fut. Erre írtam, hogy akkor a probléma külsőleg keresendő. Az pedig a hálózati feszültség, és a net. Gondolkodtam még azon, hogy "túlmelegszik" a gép és ezért van instabilitás. De azzal, hogy azt írtad, hogy órákon keresztül okszigén, akkor kizárható. A hőprobléma olyan, hogy mondjuk az első félórában jól működik, majd elromlik. Azután ha kicsit pihen megint jó egy darabig. De nálad az írásod alapján nem ez van. Tehát mindenképpen külső dolognak kell lennie. És nem hiszem, hogy az aurád az:).
Ha a nettel van a hiba, akkor az lehet, hogy nem jön be időben az adat. Akinek a netjén folyamatosan magasabb a válaszidő (ping), az az MSFS-ben a cache méretének növelésével tudja "simítani" a problémát. Nekem 128GByte van, ez elég jól működött az említett mobilnettel is. 256GByte-al is kábé ugyanaz volt, ezért van 128-on. Viszont az ürítést mindenképpen be kell kapcsolni, mert ezt a méretet futás közben törölni elég nagy erőforrást igényel (de akkor csak a repülés elején szaggat). Nem árt időnként megnézni, hogy működik-e.
Hálózati feszültségnek a 230V teljesen jó. Ha a tápegység széles tartományú (az enyém az), akkor a 240V sem okozhat problémát. Az más kérdés, hogy csillagpontos hálózatkialakítás mellett a falu végén vagyunk, egyszál vékony és korrodált dróton, vagy egy stabil területen, ahol nem hegesztenek, és nincs sok kommutátorhibás porszívó a környéken. Mogyoródon volt egy kukoricadaráló, amikor az működött a környéken senki sem nézett TV-t, hallgatott rádiót, és hát a számtechnek is annyi volt, még a routerek is megborultak. Eltartott egy darabig míg megtaláltam.