"Békeidőben" könnyebb elfogadni ezt az érvelést, az elgondolkodtató rész számomra nyunyóka néni minapi felhívása a belázcsillapítózott gyerekek iskolába küldéséről (=a lázmérős iskolai szűrés szándékos kijátszásáról) volt, ez azt sugallja, hogy a jelenség elég gyakran fordult elő és bukott ki ahhoz, hogy belevegyék a napi operatív ájtatosságba is. A jelenlegi helyzetben ha a "kis orrfolyásos" gyerekről kiderül, hogy kovid fertőzött, akkor minimum 2 hétre fog kiesni a gyerek is meg a szülő is, csak legfeljebb egy-két nappal később kezdve (ami alatt viszont bőszen megfertőznek egy csomó embert). A vakcina meg a hatékony tüneti kezelést biztosító gyógyszerek mellett ezért is ugyanolyan fontos szerintem a megbízható, olcsó és gyors eredményt adó tesztek kifejlesztése és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra (pl. drive-in mintavételi helyek) kiépítése; kicsit taknyos a gyerek, reggel ovi-isi előtt elmennek egy drive-in teszthelyre, ahol mondjuk egy órán belül megvolna az eredmény és nem húsz, hanem mondjuk kétezer forintba fájna egy teszt - negatív esetben a teszteredménnyel megy a gyerek suliba, a szülő meg esetleg fél napot hiányzott csak a melóból, pozitív esetben meg mindkettőnek irány a hatósági karantén. Tudom, mondani könnyű, a minap próbáltam megkeresni, hány drive-in tesztelőhely van Magyarországon (próbálok már most rákészülni a karácsonyi hazautazásomra), összesen kettőt találtam, Budapesten. Így mondjuk nem csoda, hogy marad a sumákolás.
A második résszel 100%-osan egyetértek - nem egyetérteni vagy hinni kell a szabályokban, be kell őket tartani. Nem tudtam, sírjak vagy nevessek, mikor a tavasszal nyomták a "bízunk az emberek szabálykövető magatartásában" mantrát, hol élnek ezek, elég csak a közlekedési vagy az adózási morált megnézni (ez utóbbinál legjobb az országgyűlési képviselők nyilvános adóbevallásaival kezdeni, az egymásra rakott pofabőr-vastagság a Holdig érne...)
Kíváncsi leszek, a szlovákoknál mi lesz a kimenetele a teljes lakosság letesztelésének - ha evvel sikerül letörni a járvány szarvát, akkor hamarosan a többi ország is követni fogja a példájukat.