Láttunk már nyugdíjas akciófilmeket, hogy el tudjuk képzelni, ebben mi lesz. (pl. The Expendables, Stallone, Schwarzenegger, a többi 80-90-es évek akcióhőseinek "mostani" filmjei). Autós üldözésre, lövöldözésre, kocsmabunyó szintű verekedésre még képesek, a futkosást pedig majd bevállalják fiatalabbak.
Mind a ketten bőven benne vannak a nyugdíjas korban, Murtaugh már 35 éve nyugdíjba akart menni. :D A 4. részben már Riggs vette át Murtaugh szerepét, ami a panaszkodást illeti, hogy öreg ő már ehhez. Az egész sorozat tudatosan végigkísérte az idő múlását, és nem csinált úgy, mintha semmi nem változott volna. Sőt, gyak az öregedésből egyfajta gag-et csinált, amit most (is) ki lehet használni. Az előző részből exprapolálni lehet rá, hogy ebben mi lesz. Szóval valószínűleg ez most is őszintébb film lesz, és nem csinál úgy, mintha még mindig 30-40-50 évesek lennének a főhősök.
Nem olyan lesz, mint pl. a felhozott Indiana Jones, ami nem vette figyelembe, hogy Ford felett közben enyhén szólva eljárt az idő. Mármint szerintem már a 4. rész is jócskán túlzás volt, nem csak az 5 lesz az.
Megcsúszott, de csak akkor késő, ha valaki már nem tud forgatáson részt venni. Amíg igen, addig nincs gond. Azzal mindenki tisztában van, hogy már nem a 80-as éveket írjuk (amellett, hogy már nem annyi idősek a színészek sem), tehát szükségszerűen a film is max. nyomokban fog vissza-visszahozni egy kis nosztalgiát a régi részekből, és persze egyszer utoljára láthatjuk őket megint együtt. Ennyi az értelme. (Meg persze a bevétel :D)