Csak úgy elöljáróban és mellesleg jegyzem meg, hogy egy párkapcsolatban nem csak a férfi akar dugni, hanem a nő is. Ritka dolog, hogy egy húszas-harmincas éveiben járó fiatalasszony ne akarjon házaséletet élni.
A nagyszüleim egytől egyig az 1. vh. előtt születtek. A gyerekeiket apai ágon a húszas, anyai ágon a harmincas években csinálták, lévén utóbbiak 8-10 évvel fiatalabbak. Apai ágon szegényparasztok voltak, anyai ágon kispolgári-értelmiségi a család. Ahogy írod, a válság miatt tanár nagyapámnak volt nehezebb dolga, már bőven megvolt a három gyerekük, mire kapott egy rendes tanári állást. Azt is csak az I. bécsi döntés miatt, a jelenlegi országhatáron kívül. Ami persze egyrészt költözést jelentett, másrészt hamarosan menekülést. Hogy a fogamzásgátlást hogyan oldották meg, azt nem tudom, de hát vannak azért természetes módszerek néhány ezer éve. Hogy ez a természetes módszer nem a cölibátus volt, azt viszont tudom. Nem mondom, hogy két nagyapám zseniális lett volna a magánéletében, különösen az elvileg okosabb nem volt az. De hülyék sem voltak azért teljesen. Minden nő tudja, hogy ciklusán belül melyik az a kb. 1 hét, amikor legtermékenyebb időszakában van. Akkor kell szünetet tartani, vagy valamit másképp csinálni. Nem tökéletes módszer, de statisztikailag beválik. Ezt leszámítva persze vallásosak voltak, de csak módjával. És hát reformátusok voltak persze, és a református lelkészek kevésbé másznak bele a hívek magánéletébe, mint a katolikusok. Legalábbis a 20. században már biztosan.
Attól, hogy a nálunk a gyerekszületések száma csak a 80-as években kezdett drasztikusan esni, az nem jelenti azt, hogy a demográfusok nem jelezték Kádárék felé, sőt a közvélemény felé már a 60-as években, hogy ebből baj lesz. Mikor is mondta Kádár egy tv által is közvetített beszédben, hogy „Én már öreg vagyok hozzá. De maguk, elvtársak, elvtársnők, fiatalok, hát húzzanak bele !” ? 1975-ben talán ? A GyES-t, meg a rengeteg gyerekvállaláshoz kötött lakáskedvezményt meg már a 60-as évek végén bevezették. Emlékszem, lengyel látogatók, akiknél ilyen probléma akkor még nem volt, azon humorizáltak, hogy a magyaroknak már e keféléshez is állami támogatás kell. Tíz évvel később náluk is be kellett vezetni.
Az biztos, hogy a hollandoknál 1% volt akkoriban a munkanélküliség, csak az a kérdés, hogy ebbe a bevándorlók beleszámítottak-e. Mert bevándorlókkal együtt simán lehetett 2%. Csakhogy – személyes tapasztalat – az átlag holland úgy nézett keresztül egy szemmel láthatóan nem integrálódott bevándorlón, mintha az ott se lenne, nem is létezne. És meggyőződésem, hogy valahol a tudatuk mélyén ez az embertömeg tényleg nem létezett. Létezésükről talán annyiban vettek tudomást, hogy Amszterdamban, ahol tehetős polgárok is biciklivel járnak, mert az autós közlekedés szinte lehetetlen, mindenki ütött-kopott biciklikkel járt, és azokat is vastag láncokkal és hatalmas lakatokkal rögzítették az erre a célra felállított erős korlátokhoz.
Az egy főre jutó GDP nagysága nyilván nem jelzi egyértelműen az adott országban a szegények és gazdagok közötti különbség mértékét. Ennek ellenére a most már több, mint 150 éves tapasztalat az, hogy a GDP növekedésével csökken a jövedelem koncentrációja, tehát a szegények jövedelme nagyobb arányban nő, mint a gazdagoké. Hangsúlyozom, jövedelemről van szó. és nem vagyonról. Ennek oka egyrészt az, hogy a gazdag fogyasztása felülről korlátos, profitja nagy részét kénytelen újra befektetni, mert fizikailag képtelen elfogyasztani. Másrészt pedig az, hogy a kapitalizmusnak minden szempontból jót tesz, ha a széles néptömegek jövedelme nő. Így aztán az a paradoxnak tűnő helyzet áll fenn, hogy a szegény országokban sokkal nagyobb a jövedelem koncentrációja, mint a gazdag országokban.
Nem vonatkozik ez persze a vagyon koncentrációjára, hiszen a gazdag ok az elfogyasztani lehetetlen profitjukat kénytelenek újra befektetni, tehát a vagyonukat növelni vele. A vagyon növekedésével meg persze nő a gazdasági, politikai, és mindenféle befolyásuk.