A melltartó viselése, vagy nem viselése huszadrangú kérdés, egészen addig, amíg nem lesz belőle társadalmi elvárás, amíg nem tartják „ledér” nőnek azt, aki nem hordja. Feltételezem, hogy az USA-ban ez utóbbi volt a helyzet, talán nálunk is. Szóval erre én is azt mondom, hogy adassék meg minden nőnek a döntési szabadság, hogy hordja, vagy nem hordja. Persze vicces volt, amikor égették. :)
A radikális feministákkal más a baj. Maga a női egyenjogúság nálunk is problémás dolog volt akkoriban, de tapasztalataim szerint Nyugaton különösen az volt, és talán ma is az. Nálunk valahogy könnyebben fogadták el a nőket munkatársként, vagy akár főnökként a férfiak, mint nyugaton. Talán azért, mert szegénységünk miatt muszáj volt a nőknek is dolgozniuk, a férfi nem tudta eltartani a családját. Nyugaton azonban ez nem így volt, sőt most sincs így. Nálunk kevesen engedhetik meg maguknak, hogy az anya otthon maradjon a gyerekekkel, nyugaton meg sokan.
A radikális feministákkal az a baj, hogy már a hatvanas évektől ellenségként kezdték kezelni a férfiakat, mintha a társadalmi munkamegosztás valami férfiak által kitalált és fenntartott összeesküvés eredménye lenne. Merle 1974-ben adta ki a Védett férfiakat, tehát a probléma akkor már bőven élt.
Volt tehát itt egy gazdasági hatás, amit leírtatok, aztán volt a gyógyszerészet fejlődése, a modern fogamzásgátlás, ami kényelmessé tette, hogy ne legyen gyerek, és volt egy ideológiai-társadalmi hatás, hogy a nő ne szüljön gyereket, mert akkor lemarad a karrierépítésben, ami sokak hite szerint alárendelt szerepbe kényszeríti őket a férfiakkal szemben. A férfiak meg azt kezdték észrevenni, hogy qrvára nincs rájuk szükség a nők életében.