Ratko korszakot azért kicsit árnyaltabban látom. Ratko eleve semmiféle abortuszellenes törvényt nem hozott, mindössze érvényben hagyta azt az abortuszt tiltó törvényt, ami 1878-tól érvényben volt. Kétségtelen, hogy nagyon gyerekközpontú gondolkodása volt, de a törvény életben tartása valóban a Magyar Dolgozók Pártja Titkárságának és Politikai Bizottságnak határozatai voltak. Részemről értem Ratko gyerekekhez való viszonyát, ami miatt eleve nem is tiltakozott a törvény életben tartása ellen, hiszen 12-en voltak testvére, nagycsaládban nőtt fel, és mindig védte az árvákat már azelőtt is, hogy a háború után a kommunista párthoz került. De ő volt az is, aki engedélyezte, hogy egészségügyi illetve bűnöző körülményeken túl szociális okokból lehessen abortuszt végrehajtani. Rákosi-féle pártvezetés szemlélete eleve az volt, hogy az élet a fogantatással kezdődik, s az abortusz valójában gyilkosság. De szemlélet volt z is, miután Európában Magyarország elmaradt a gyerekszületések számában más országoktól, hogy felvegye a versenyt ebben, hiszen ha már a meghirdetett szocializmus "tökéletes", akkor nincs ok arra, hogy kevesebb gyerek szülessen, mint máshol. De gazdasági okai is voltak, hiszen sok férfi halt meg, tűnt el a háborúban, sok gyerek volt árva is, ami ellen Ratko mindig küzdött, és hát sok volt a kuruzsló, sok nő halt meg a szabálytalan abortusz miatt, vagy lett meddő, lehetetlenné vált a nemi élete, és hát sok nő esett ki kevesebb-hosszabb időre a munkából is, meg Sztálin biztos volt a 3.vh-ban, amihez kellett az emberanyag is. Szóval összetett volt itt a helyzet... De Ratkonak köszönhető az óvoda-és bölcsőde hálózat kiépítése is. Ratkot 1953-ban menesztették, helyébe Zsoldos Sándor lépett, aki valóban sokkal keményebben kezelte az abortusz kérdését, mint Ratko Anna. A törvény 1956-ra szűnt meg Román József minisztersége alatt, aki azt vallotta, hogy a nők döntsék el, hogy szülnek-e vagy sem, őket illeti meg a döntés joga. Hoppá......