Úgy tűnik, hogy nem teljesen értettétek meg miről szól a cikk, és valószínűleg nem is láttátok még az alkalmazást, ezért elbeszélünk egymás mellett.
Szóval, a Kids a kisgyerekeknek szánt Youtube. Ahol nincsenek reklámok. Akkor sincsenek, ha nem fizetsz elő. Az ide való tartalmat a készítők jelölik meg, és ez alapján a Youtube sorolja be ebbe az alkalmazásba is. Tehát, nincsenek korlátozások sem: ami nem kerül be a Kids-be, az attól még fent lesz a Youtube-on.
A Kids felületét úgy csináltak meg, hogy egy 2 éves gyerek is tudja kezelni, és a tartalom is jól szűrt, ezért népszerű. Továbbá, mivel a gyerekek többször megnéznek egy-egy mesét, mint ahányszor a felnőttek filmet, ezért arányaiban nagyon magasak a nézettségi számok. Ehhez hozzájön, hogy még viszonylag kevés fent a tartalom, így kisebb a verseny. Kb. mint 10 évvel ezelőtt a YouTube hőskorában, amikor a mai nagy influenszerek indultak.
Ezt próbálják kihasználni a kisebb/újabb tartalomgyártók avval, hogy minden gagyit feltesznek, hátha befutnak vele. Valamint aki már befutott a Youtube-on a gyerekes tematikával és jól megy neki, az nyilván a Kidsen is jól fut, amiből pénzt akar csinálni, és ezt a filmeken belüli tartalom megjelenítéssel/ajánlásokkal tudja megtenni. Ezeket a folyamatokat szeretnék most visszaszorítani, vagy legalább nem szabadjára ereszteni.
Szóval nem kell nagy kínai tűzfalat vizionálni, meg gyereknevelés módszertani elvekkel támogatni az internet liberalizmust, mert az US gov nem akarja bántani az internet és a tartlomválasztás szabadságát. Egyszerűen azt mondják, hogy rakjanak rendet a könyvesboltban, és a gyerekkönyves polcokon gyerekkönyvek legyenek ne bulvár irodalom.