Már éppen kezdtem kinőni a Frontier rakterét, mikor végeztem Akila várossal, meg egy csomó feladattal és az űrben pár állomást ki is hagytam, ahova majd vissza kell mennem. Úgy döntöttem, ideje elmenni a Mantis-ért.
Ez a Sam gyerek nagyon érti a dolgát. Nem tudom, hol szerzett minigun-t, lehet, hogy én adtam neki, de nagyon használta :)
A hajó első útja mindjárt új Atlantisz volt, ahol rengeteg időt eltoltam a hajóátépítésre. Most már 1200 a cargo és kapott még egy szintet, de a formát még meghagytam.
Közben rájöttem, hogyan lehet munkaállomásokat teremteni a hajó belsejébe. Hát nem a szkennerrel, úgy tűnik.
A hajó "lakó" moduljánál rá kell menni a szerkesztésre és megjelenik a segítségben, hogy a nyilakkal lehet változtatni. És szépen át is írja a nevet az infó panelnál: lakónegyed, tudományos laboratórium, műhely, all in one fekhely, fegyvertár, kapitányi szállás, számítógépes mag, irányítóközpont, gyengélkedő.
Először sokat visszatöltögettem, de a sok zárfeltöréstől ma már nem igazán fog az agyam, úgyhogy rászórtam az összeset és bejártam a hajót.
Majd egy visszatöltéssel megint nulláztam.
A lényeg, hogy a műhely adja a pultokat a felszerelés és fegyverek fejlesztéséhez, gyógyszerhez és építőelemek készítéséhez. Szóval 4 pult van benne.
Amit még használhatónak találtam, az a fegyvertár, ez extra helyet biztosít, ahova lehet pakolni. Ez a hajón volt, nem is bontottam el. Erre került egy "raktér" modul, hogy az oldalára tudjak pakolni vékonyka 300-as konténereket, a tetejére meg felbiggyesztettem az új pajzsgenerátort.
Mindezek a 2-es hosszúságú modulban elérhetőek, a 3-asban nem. Azokban nincs semmi hasznos. Az 1-est sem nevezném hasznosnak, hiába írja, hogy raktér, nem nő a raktér.
A nova 3-asban van fejlesztői modul, mint a Frontier-en. Csak ki kell választani.
A modullistában már lehet a nyilakkal pörgetni, hogy mit szeretnénk letenni, nem kell lerakás után vele vacakolni.
Arra érdemes figyelni, hogy ha elkezdjük állítgatni akkor a TAB ellenére nem fog az eredetire visszaállni, hanem megtartja, ahol áll. Szóval, ha elfelejtettük, hogy mi volt az eredeti, akkor talán az "Undo" segíthet.
A hajón lévő modul típusának a változtatása ingyenes.