Beírtam keresőbe, hogy "starfield 5", a többit kiegészítette a google, az első találatok között egy steam link volt, ott meg találtam egy linket a redditre.
Az a baj, hogy ez a skill kijelzés sem megy rendesen. Megvan a Pilot skill és dobálja is be a C-s osztályú cuccokat, csakhogy még nem tart ott a skill és C-s reaktor nélkül amúgy sem tudom megvenni. Egy megfelelő C-s reaktorhoz (teljesítményben visszafele nem fejlesztek) meg szerintem nincs meg a másik skill. A többit meg nem figyelem.
Olyan sok magyarosítás van? Akkor ügyesen keres az ismerősöd. Az első elérhető már nem érhető el. Legalábbis a gep.monster-en. A készítője sem foglalkozik vele, mert csináltak mások egy másikat. Abban volt ilyen Y osztályos hiba, ha jól olvastam. Én nem találkoztam vele, mert azt nem tettem fel csak a V2-t. Tegnap dobták ki a V3-at. Kicsit jobb. Bár így is maradt angolul szöveg és van ami, hát nem is tudom, hogy ki szedett aurorát én vagy az NPC.
Azért még mindig jobb így, mint angolul. Főleg mikor Issy mondta az utikat, hogy merre meneküljünk. Mivel a karakterek nem ismétlik magukat, így, ha angolul játszottam volna, akkor rengeteg töltény elment volna, mert valahol biztos, hogy valami félresiklott volna.