Hát ezt meg hol olvastad, hogy én megpróbáltam "a BT felhatalmazás hiányát show-stopper -ként beállítani"!? :O
Leírtam, hogy a nagyhatalmak vezetői tisztában vannak azzal ugyan, hogy sértik a saját jogrendben is megjelenő nemzetközi jogi elveket, az általuk felállított béke és biztonsági rendszer működését, de nem veszik figyelembe, azaz "lexarják". Nem azt mondtam, hogy lenne "show-stopper", hanem pont azt, hogy nincs, mert lexarják még azt az egyetlen visszatartó erőt is, hogy jogellenesen cselekednek (kvázi a nemzetközi jogi bűncselekmény miatti büntethetőséget is felvállalva, persze ennek csak akadémikus értéke van, tekintve, hogy a nemzetközi bíróság joghatóságát a nagyhatalmak nem tekintik magukra érvényesnek). Ennyit és nem többet mutattam be ebben a bekezdésben, példákat hozva az aktuális Ukrajna mellett, Szerbia bombázását/megszállását, és Irak lerohanását. Pont.
Nem kezdtem el agyalogni, hogy mi lenne ha, hogy lehetne ezt a kellemetlen nemzetközi jogsértést kiegyenesíteni, bepúderezni, szerencsentmozsdatni, szorri de ezt éppenhogy te tetted, ezek a te téveszméid és nem az enyémek, kérlek ne lőcsöld rám őket.
Köszönöm.
Nemzetiségi kédések
Miért nem utasították Milosevicset? Talán mert arra vártak, hogy a nyugat megkeresse és megkérje őket, amiért cserébe aztán ők is kérhetnek valamit. A nyugati országok, csak azért, hogy ne kelljen az oroszokkal egyeztetni, megállapodni velük, gyak az oroszoktól szívességet kérniük, inkább a fegyveres támadás mellett döntöttek, tudván azt is, hogy ebben az esetben esélytelen a BT felhatalmazás, de ismétlem magam: LEXARTÁK, mert úgy gondolták a gyenge oroszokkal szemben simán megtehetik.
Akkor meg is tehették, viszont bizony ennek a hozzáállásnak a folyománya ma az ukrán krízis. Az oroszok újra azt várták, hogy egyeztessenek velük, megint lexarták őket, csak most éppen ők támadtak, és ők is LEXARTÁK a nemzetközi jogot. Ennyike!
Másrészt ismétlem, kicsit nézz utána, legalább a wiki erejéig a koszovói helyzetnek, főleg, hogy az megint aktuális.
Hadigazdaság felpörgetése - elhúzódó háború
F16 olvasgassad szépen a sajtót, aztán amikor majd a puszta tagadáson túl, az én kijelentéseimmel ellentétes dolgot képes leszel megfogalmazni és kifejteni, akkor gyere vissza ezzel a témával.
Hadi költségvetés. Hát ez egy jó kérdés, pont annyit mondanak ezek a számok, mint minden pénzügyi mutató. Miért is? Amire céloztam, pl. a valuta árfolyamokkal való játékkal. Egy gyengén fejlett ország általában alacsony árfolyamon tartja a saját valutáját, hogy bevonzza a befektetőket az olcsó munkaerejével, és alá tudjon ígérni a saját termékek árát illetően a világpiacon a konkurenciának. Ezért már eleve a dollár/rubel átváltás okán hibádzik a matek, a költségvetés reál értéke
Aztán pl. egységnyi sugarú orosz mérnők fizetésébe bele kell hogy férjen, hogy kétévente elmegy a Fekete-tengerre, vagy ne adj isten K-Eurtópába nyaralni, meg vesz egy közepes autót, pont. Az amcsi mérnöknek meg kell a évi/évi kétszeri bahamai, de legalább floridai nyaralás, a Tesla, meg akár a nemváltó műtét költsége, kisarkítva. Lényeg, hogy nem ugyan annyiba kerülnek. Emellet vegyük hozzá, hogy RU habár fel akkaora népességét tekintve, mint az US, mégis 2X annyi mérnököt képez! Ezek az adatok szerintem rávilágítanak arra, hogy sokkal kisebb lehet az a gap, ami első blikre a pénzügyi adatokból kitűnik.
Szerintem, abban kár reménykedni, hogy az oroszoknak pénzügyi gondjaik lesznek, legalábbis olyan súlyosak, mint a nyugatnak, amit magának ezzel a háborúval generált. Mégegyszer mondom, az oroszok az első földgáz kitermelők, második olaj és arany kitermelők a világon, stb. stb. stb. Ha nem vesznek tőlük nyersanyagokat, az emeli ezeknek a világpiaci árát, és megint ugyan oda jutunk, mnt tavaly, hogy a kevesebből többet keresnek.
Amúgy pl pusztán emberbaráti szempontból, most üzeletelnek majd Ukrajnával, hogy engedik a gabonaszállítmányt, ha az ukránok is engedik, hogy a földgázon, meg köolajon túl az ammóniát is rajtuk keresztül szállítsák a russzkik. Erre mondom, hogy ez nem totális háború, ha a két fél is, pláne a nyugat folyamatos gazdasági kapcsolatban áll! Kár tehát csak a belső hadiipari kapacitás puszta számaiból kiindulni.
Amúgy tudod, hogy az ammóniából a műtrágyán kívül mit csinálnak? Elárulom, robbanóanyagot! ;)