A technológiai fölény kérdése a háborúban úgy kerülhet elő, sőt elsősorban szerintem ami fő szempont, nem az hogy mennyivel jobb a másik fél eszközeinél, hanem hogy milyen számban pótolható a veszteség, akár növelhető a termelés?
A nyugati, viszonylag magasabb képességet képviselő eszközökről általában elmondható, hogy ugyan valóban jobb harcértéket jelentenek azonos kategóriát tekintve, de gyak béke beszerzések, az az drágák, tele vannak a háborúban már nem használható, felesleges képességekkel, és főleg a gyártásuk újboli beindítása, ha már az lezárult, gyak lehetetlen. Ez a szervizelésük kérdését is vastagon érinti.
Ergo, elhúzódó anyagháborút ezekkel az eszközökkel nem lehet megnyerni.
Hasonló tapasztalatot jelent a II. VH németek technikai fölényre törekvése esetében, de az persze más oldalról mutatja a túl drága eszközök háborúban megjelenő hátrányát.
Jelenleg az oroszok felpörgették a haditermelést úgy, hogy igazából nem is álltak át hadigazdaságra, de ezeket a viszonylag egyszerűbb eszközöket nem jelent kihívást nekik gyártani. A Nyugat ugyanakkor még mindíg vakaródzik a legegyszerűbb eszközök gyártását tekintve is, gyak 155 mm tüzérségi lőszer gyártását sem tudja fokozni. Drágább, raktárból kisöpört eszközök ugyanolyannal pótlása pedig szóba se kerül.
Győzelem kérdése, viszonylagossága. Ezen én mindíg csodálkozom, hogy egyesek nem olvassák/nézik azt amit Putyin a TV-ben bejelentett a háború kitörésekor, hogy mik a célok!? :O
Ezek, gyak 1. NATO csatlakozás megakadályozása, 2. orosz kötődésű ukrán állampolgárok védelme (lásd, nácitlanítás), 3. Ukrajna katotani potenciáljának megsemmisítése (demilitaritózálás).
1. Amíg a háború folyik ez szóba sem kerül, vagyis elérték. A békét nyilván csak olyan feltétellel fogják megkötni, amibe ezt belefoglalják.
2. Az orosz irányultságú területeket elfoglalták, vagyis ez a pont is pipa.
3. A korábbi főleg szovjet eredetű eszközök gyak nagyrészt megsemmisültek, elfogytak. Most a nyugatiakat használják már jobbára, azonban az okozott emberveszteség akkora, hogy kimondható, hogy a közeljövőben még egy akkora háborút, mint a mostani Ukrajna már nem lesz képes folytatni. Ergo. ez is pipa. Ezek az orosz célok, eredmények, ezek nem viszonylagosak.
Viszonlyagosak viszont az uktrán eredmények. Oroszok kiúzése a '91-es határok mögé szorítása, hát messzebb vannak tőle mint 1 éve. Aztán azok a nyilatkozatok is elég érdekesek, amelyek kb azt jelenti, hogy az oroszokönként vonuljanak ki, Putyin mondjon le/ítéljék el a háborús bűnösöket, fizessenek kártérítést, őket meg azonnal vegyék fel a NATO-ba/EU-ba. Na ez viszonylagos, bár én inkább a totálisan megalapozatlannak mondanám, tekintve, hogy az elmúlt 1 évben nem történt semmi olyan a harctéren, ami ezeket a követeléséeket, gyak feltétel nélküli megadásról szóló ultimátumot, megalapozná.
Hááát, szerintem meg Kína nem tör világuralomra. Nézzük, milyen kategóriák vannak,a világ vezető hatalma lehet:
- Abszolút legerősebb hatalom, világbirodalom (lásd Brit birodalom fénykorát),
- Hegemón hatalom (lásd USA 90-es években)
- Domináns hatalom (lásd USA kb most)
- Rangsor szerint legerősbb hatalom (Kína)
Kína célja, hogy rávegye arra az USA-t, hogy ne csináljon úgy, mintha még mindíg hegemón hatalom lenne. Fejezze be a diktálást, hanem kezdjen el érdemben együttműködni a többi nagyhatalommal, ebbe beleértve Kínát, Indiát sőt akár Oroszországot is és a biztonsági kérdéseket így döntsék el és ne a Fehérház Ovális-irodájában. Kb ennyi. Ez a "világuralomra törés" az aktuális világhatalommal valóban, vagy névleg rendelkező angolszász nagyhatalomnak a PR gumicsontja, amivel megindokolja, hogy miért jogos egy másik, nála gyengébb nagyhatalmat megtámadni, vagy háborúra kényszeríteni. A napoleoni háborúk, I. II. VH, hidegháború, az azóta eltelt időszak után nem igaz, hogy ez a másik fél "világuralomra töréssel" való megvádolása az angolszászok által, akik amúgy a világuralmat ténylegesen birtokolják és ezért mindent hajlandóak megtenni, még mindíg valakinek bejön. :O