Na, jó ideje nem írt ide senki. Ezért leírom mi történt mostanság.
Kezdjük az elején. Elindult a játék MÁSODIK zárt bétája, de csak észak-amerikai felhasználóknak. (Az első zárt béta tavasszal volt, illetve volt egy fala teszt előző évben, de talán akkor még nem ezen a néven futott a játék.)
Eredetileg 50.000 játékosra méretezték a szervereket, de egyik videó alatt egy fejlesztő le írta, hogy ők már sikernek tartottak volna 10.000 érdeklődőt is. Na most akkora érdeklődés volt, hogy beengedtek az amcsi szerverekre mindenkit is (Európa, Ázsia, Dél-Amerika, stb.), majd mivel kevés volt, megduplázták a szervereket.
Na kb. ekkora írogattuk itt a dolgokat.
Közben két dolog történt, kijött/nem jött ki a Days Before. :D
Így arra rákészült és pofára ejtett streamerek kerestek helyette valamit és meg is találták EZT.
A Once Human Discord csatornája meghirdetett továbbá egy versenyt december 12. és január 11. között, ahol "tartalomkészítők" között pénznyereményt osztanak, akik jó tartalmat csinálnak a játékból, amit 48 óra alatt legalább 500-an megnéznek.
Szóval ráugrottak a streamerek a játékra és az ő hatásukra végtelen számú ember ráugrott a bétára. Itt jön az, hogy két napig be se lehetett lépni és vagy 1000-2000 fős várólisták voltak, ilyen 40.000 másodperces váróidővel. Ezután leszedték a letöltést az oldalukról, de ez nem volt jó megoldás. Ha valaki MOST szeretne játszani, akkor az van, hogy a játék oldalán igényel béta kulcsot, és minden héten pénteken az előző heti jelentkezők közül 3.000 embernek küldenek is random sorsolással. Január 11-ig még van pár péntek.
Mostanában átlag napi két frissítés jön ki, rengeteg dolog változgat. Példának okáért az építési menüben a belső téri lépcsőt átrakták Tier 2-ből az 1-be, ahol eddig is lennie kellett volna. A játékosok nem használtak zseblámpát, mert sötét házakban és éjjel is jól lehetett látni. Ennek vége. Most már kell a lámpa.