"A zoldek jelen esetben nem a kornyezetet vedik, hanem kulso tamogatoik szandeka szerint a deindusztrializaciot nepszerusitik Europaban."
Nem értek egyet.
Inkább nem írom le milyen kapcsolatban állok azzal aki a szakvéleményt írta, de konkrétan tudom, hogy semmilyen háttérhatalom nem irányította. Pontosan ő is azt mondta, hogy az akkugyárakat nem oda kellene telepíteni, mert Debrecennek nincsenek fölösleges vízkészletei, még ha a kormány azt is állítja. Nem azt írta a szakvéleményben hogy annyira környezetszennyező az iparág, hogy sehol sincs helye, hanem a térség adottságai nem alkalmasak a befogadásra.
Menesztették. Annyi jutott el hozzá fentről, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van". Ez kőkemény politika.
De ne csak az ő véleményére hagyatkozzunk, civil szervezetek, és az ott lakók is az akkugyár ellen lobbiztak.
A zajszennyezésről, és a közlekedésre háruló teherről pedig még nem is beszéltünk. Ezt csak az tudja, aki nem csak egyszer járt Debrecenben. Annyit mondhatok, hogy borzalmas a pesti közlekedéshez viszonyítva.
Most már kezdik felfogni, hogy nem csak oda kellene telepíteni az összes gigaberuházást, de nem Szolnok, hanem Szeged most a kiszemelt, és Győrben is lesz valami, amiről még nem sokat tudni.
"Egyreszt nem kellenek a vendegmunkasok, automatizacio kell."
Nyilván, de egyelőre nem erről szólnak a hírek, hanem a több ezer munkalehetőségről.
Persze az is benne van a pakliban, hogy automatizációval egyre kevesebb munkás szükséges majd, de az még sok év, addig megszeretnek itt élni, és maradnak. Most hoztak egy törvényt, hogy meddig maradhat egy vendégmunkás (valami 2-3év), de én egy szavukat sem hiszem el ezeknek.
A gyártástechnológia is változhat, mert folyamatosan dolgoznak azon, hogy kevesebb vízre legyen szükség a gyártás során, de ki tudja, lehet hogy majd csak 10 év múlva jutnak el oda. 10év környezetszennyezésnek, pedig már látható jele lesz.
"Varhatoan max. a gyarak epitesehez es a munkasok betantiasahoz hoznak szakembereket."
Ezt nem tudom milyen forrásból hallottad, ez kamu. Mint írtam, örüljünk, ha eléri a 30%-ot a hazai dolgozók száma, de a törvény is csak kb. ennyit ír elő. Sajnos most nem találom a cikket. Nemrég hozták ezt a törvényt, a nagy felháborodásra.
Mint ahogy az is kamu volt, hogy azok a magyar vállalkozások is profitálnak a beruházásból, akik majd építik a BMW gyárat. Ezt maga a debreceni polgi mondta. A gyakorlatban, a török Synergy építi.
"Ha veletlenul tomegesen jelennenek meg valahol itthon, akkor nem valoszinu, hogy a hazankban tartozkodo muzulmanok sokaig huznak."
Ha / véletlenül / nem valószínű....
Így van, pontosan ez csak találgatás a részedről, és részemről is.
Maradjunk annyiban, hogy hiszek a megérzésemben. Magyarország nagyon közkedvelt. Aki itt eltölt néhány évet, az inkább valószínű hogy letelepszik, mint az hogy nem.
Én sem szeretnék a fejlődés útjába állni, de nem engedném ide őket mindenáron.
A tömegesen érkező vendégmunkások megfékezéséhez törvények kellenek, és olyan vezetők, akik be is tartatják a törvényt. Szerinted az ellenzők miért nem hisznek a politikusoknak? Ez egy következmények nélküli ország, egyik politikus szavára sem lehet adni. Függetlenül attól hogy jobb vagy baloldali politikusról van szó.
"CSOK/CSOK+-al 3 utan jar kvazi ingyen, mert mar az is jo eredmeny ha 3 gyerek szuletik."
Ingyen csak 10 milló jár. Abból még egy szoba sem jön ki manapság.
De ne is emlegessük ezt is, hogy például milyen károkat okozott a lakásfelújítási támogatás.. 2-3-szoros drágulást például..