"De a régi komcsik sem feljelentettek. Kevered a dolgokat. Azok jelentettek."
Aranyos, ahogy a szavakon próbálsz lovagolni. Komcsiknál ez is szokás.
"A feljelentés a nyugati kultúra része."
A feljelentés az alacsonyabb intelligenciájú egyének szintje, akik szeretnek gyűlölködni. Ment ez a náciknál is, meg minden balos horda esetében is.
"Többek közt ezért élnek ott jobban szervezett közösségekben."
Svájc hibás példa, mert a régi Svájc már csak nyomokban van meg sajnos. Annak idején egy eléggé kapitalista állam volt, ahol nem volt adó, és szabad fegyverviselés volt, és ezért is előzte meg egész Európát. Viszont az utóbbi évtizedekben sajnos betette oda is a lábát a balos kommunista horda, egyre másra vezetik be a különböző adókat, korlátozni akarják a fegyverviselést, meg tolják az egész szocializmust, mint a barom. Ezt hívják egyébként szociáldemokráciának, ahol a szocializmust/kommunizmust lépésenként építik ki, lassan, nem pedig egyből. Ez történt és történik Európában az utóbbi évtizedekben, és ez lett Svájc esetében is. És ez hozta el az emberek mentalitásának a megváltozását is. Nálunk sem volt anno jellemző, hogy annyira feljelentsenek az emberek. A Rákosi korszakban lett teljesen általános az a szokás, amit te is csinálsz itt szégyenszemre. Svájcban is szépen-lassan előjött ez. Mondjuk az európaiak közül a germánoknál a kollektivizmus mindig is erősebb volt, mint a többi népnél. Talán ezért vonzódnak annyira a kommunizmushoz meg a nácizmushoz is. És talán ez az oka a feljelentgetéseiknek is.
Amúgy Észak Korea is egy remekül szervezett közösség. Látszik is az eredménye, nem? Betartatják a törvényt, mert hát így kell azt, kis házmesterem, nemde? Mondd, miért nem húzol át oda? Ott aztán úgy megy a feljelentés, ahogy álmaidban sem gondolnád. Igazán kiélhetnéd magad, otthonos környezetben. Neked való világ. :-D