Nem a technológiával van bajom, vagyis ha úgy vesszük azzal, mert a totális megfigyelésre épül a kínai rendszer.
Ti nem veszitek észre, hogy mindenre csak legyintenek az emberek?
- Először csak kamerákat helyeznek el mindenhol. (És talán ennek van a legetikusabb célja, a bűnözőket vissza lehet követni az útjukon. Egészen a lakásukig. Attól függően hogy mennyi energiát tesznek bele a zsaruk, és milyen fejlett a rendszer, mit engednek a törvények.)
- Megfigyelnek vagy lehallgatnak a buta-telefonodon keresztül
- Megfigyelnek az interneten keresztül. (2010. Eljött az a korszak, amikor már nem csak az állam figyeli meg az embereket, hanem IT nagyvállalatok. Amire mindenki szarik, mondván hogy neki nincs takargatnivalója. 2013-ban minden kiderül, az amerikai hírszerzés minden adathoz hozzáfér, de semmi probléma, a cég a mai napig folytathatja a tevékenységét, csupán azt kell hazudnia, amit hallani akarnak. Külső kontroll nem hozhat megoldást)
- Az okostelefonon még több szokást monitoroznak.
- Megjelennek az okostelevíziók. 2015. A Samsung Smart TV-k aktív beszédfelismerő funkciója harmadik félnek továbbítja a rögzített hanganyagot.
- Megszámlálhatatlan applikációknak, okos eszközöknek egy a célja: a megfigyelés.
- Mindenki bankol. A bank figyel. Már nem a bank fizet kamatot a pénzedért, hanem te a szolgáltatásért. A bégető tömeg tapsol ennek. (Tömeg: -Kurvajó! -Te készpénzt használsz? -Pfúj.. -Ősember!)
- Szerepcsere. 2016. Fizetés nélküli pénztárossá, online ügyintézővé válunk. Az illeték marad.
- Neuralink 1.0 Chip az emberi agyban. 2024. Gondolattal mozgatott kurzor. Biztató remények a lebénult, megvakult emberek számára. Nemes célkitűzések.
- Digitális Állam applikáció. 2025. Boldogan telepítjük. 2027. Kötelezővé válik.
- Két kézzel fogd a kormányt! Ha ásítasz, meg kell állnod. 2026
- Szarul mutatsz, ha vezetés közben turkálod az orrod. Milyen hasznos. A fingot is kielemzik. 2032
- Neuralink 8.0 2050. Gondolatrendőrség. Megvalósul George Orwell rémálma.
- Neuralink X 2070. Beprogramozhatod hogy a mesterséges intelligencia irányítsa a testedet. Szuper! Még csak nem is lesz megerőltető a testedzés. A tömeg örül, és le van nyűgözve.
- Neuralink Thought X 2075. Az állam irányítja a tested.
"Nallunk is mukodne, mint ahogy amerikaban is."
Igen, működne...
Észre sem veszitek milyen könnyen válunk droiddá. Először érdekessé, majd kötelezővé teszik a technológiát. És ehhez felállva tapsol a tömeg.
Ha nincs facebookod csodabogár vagy, ha aggályaid vannak paranoiás, ha nem bégetsz te is, a mélybe lök a tömeg.