Nem tudom miért akadnak kis sokan az összegányolt hajókon.
A Star Wars univerzumra mindig is ez volt a jellemző. Az SW univerzum nem tudományos univerzum. Egyszerre fejlett és mégsem az. Napok alatt át lehet szelni galaxist, de a hajók hemzsegnek a régimódi kábelektől, és ha az ember leszed egy panelt ősrégi kapcsolótáblákat, forrasztott áramköröket és öklömnyi ellenállásokat fog találni. Imádom ezt a retrofuturisztikus desinget.
Az ember fogja a csavarkulcsot majd bemászik egy kamrába és nyakig olajosan-mocskosan megszereli a HIPER! - hajtóművet ami egy két jól irányzott rúgás és zaftos káromkodás után pöccre indul és megteszi azt amiről a ami tudósok még csak álmodnak.
Ebben az univerzumban előfordul hogy egy szeméttelepen guberálod össze a rozsdás alkatrészeket egy űrhajóhoz, egy 10 éves kisfiú a a roncstelepen épít magának egy sugárhajtóműves fogatot, és egy kelekótya robotot, vagy éppen -mint ahogy az első évadban is láttuk- Mando és Quill egy sivatagban felállított munkapad és egy hegesztő segítségével pár nap alatt űrképes állapotra kalapálják össze a csontig lerabolt Razor Crestet.
Nekem pont ebben rejlik a SW univerzum egyik szépsége. Ez egy furcsa, kissé leharcolt világ, ahol van, hogy csak a rozsda tartja össze az űrhajókat, mégis fényévek százait szelik át.