Boldogság, öröm, meghatottság és könnyek - ezek a szavak jutnak az eszünkbe, ha a szombati mérkõzésre gondolunk, amelyen egy nemzet, egy nép összefogott sajátjaiért, kiállt a felvidéki magyarokért.
Leírhatatlan érzés volt látni, hogy csonka-Magyarország minden szegletébõl jöttek buzditani a felvidéki magyarság bástyáját, jelképét, a dunaszerdahelyi DAC-ot. Megható volt látni azt, ahogy õsi ellenfelek egymás mellett állva, zászlóikat egymás mellé kirakva egységesen szurkoltak és álltak ki a Felvidékért, a magyarságért. Hadd ne említsem névszerint azoknak a csapatoknak a nevét, melyeknek szurkolói eljöttek, félünk ugyanis, hogy véletlenül kifelejtenénk valakit, ezzel mélységesen megbántva õket.
A DAC jelenleg a legnagyobb magyar „színház” a Felvidéken. Minden elõadására 6-7000 magyar vált jegyet, s ez az, ami a legjobban szúrja a szlovák politikai elit szemét. Hétrõl hétre ugyanis magyar zászlók hada küzd a felvidéki magyarság létjogosultságáért.
Engedjétek meg, hogy most ne térjünk ki a mérkõzés alatt történtekre, mert e levél a hála és a köszönet levele. Köszönjük Nektek, hogy eljöttetek, hogy támogattatok és biztattatok minket. Köszönjük az érzést, hogy Veletek együtt szurkolhattunk, mert így még a brutális rendõri attakot is könnyebben viseltük. Külön köszönet az erdélyi szurkolóknak, hogy pénzt és fáradságot nem kímélve utat találtak Dunaszerdahelyre és jelenlétükkel erõsítették bennünk a hitet, hogy ha a magyarokról, a magyarságról van szó, össze tudunk fogni!
Informatika és tudomány
