Igen, egyrészt megsérült, másrészt Norris-nak full zsír új gumija volt. De szerintem inkább a sérülés volt a hangsúlyosabb ok. Persze Norris is jól ment, meg a McLaren is, nem ezt akarom ezzel mondani, de koránt sem úgy, hogy Ver sérülés és új gumik nélkül győzelmi esélye lett volna. Kb. 15 sec-et adtak neki ajándékba a SC elcseszés miatt, hogy ha ezt az időt levonjuk a végső idejéből, akkor kb Perez mögött, a 4. helyen végzett volna. Persze ebben az esetben lehet, hogy jobban nyomta volna, így lehet, h Perezt meg tudta volna előzni és így feljött volna a 3. helyre. Nagyjából ez lett volna a reális eredménye. Arról meg már nem is beszélve, hogy ha SC jó helyre ment volna be, akkor Norris valahova a mezőny közepére érkezett volna vissza kerékcserét követve, ami azt jelentette volna, hogy az áhított 3. helyhez sok más autót is le kellett volna előznie, ami időveszteséggel és gumi kopással is járt volna. Úgyh még ez a 3. hely is koránt sem biztos, hogy meg lett volna. De ez lett volna a legjobb eredmény, amit matematikailag elérhetett volna.