Bognár: Életemben nem szégyelltem így magam
Brüsszel, július 12., 20.50 Dragóner menedzsere szerint 3-4 napig még gond
nélkül visszacsinálható a baki.
Honlapunk Dragóner-ügyben természetesen megkérdezte a játékos belgiumi
menedzserét, Bognár Györgyöt is, aki már számos magyar játékos - Lipcsei,
Buzsáky, Fehér, stb. - külföldre igazolásában segédkezett. Dragóner
- Attilát múlt szerdán mutattam be a Molenbeek elnökének, majd másnap a
klubelnök gyárában került sor a 2+1 éves szerzodés aláírására. Késobb az
elnök kivitte Dragónert egy villanegyedbe, körbemutatott, és azt mondta:
"Itt 900 méter hosszan minden az enyém, azt a házat választod, amelyiket
akarod." Attila ekkor kiválasztotta a neki legjobban tetszo házat, majd este
kivittem a repülotérre.
- Ekkor tehát még minden rendben volt?
- Igen, és azzal búcsúztunk el, hogy szombat este visszajön, és másnap a
csapattal együtt Hollandiába indul edzotáborozni. Ehhez képest szombaton
egész nap ki volt kapcsolva a telefonja, nem tudtam elérni. Délután a klub
elnökével kimentünk elé a reptérre, de nem volt ott senki. Iszonyatosan
kellemetlen helyzet volt, én még életemben nem szégyelltem így magam.
Elindultunk vissza Brüsszelbe, ekkor hívott fel egy portugál újságíró
barátom, aki ismerte ottani jó kapcsolataimat, és leteremtett, hogy miért
nem szóltam neki, hogy ott vagyok. Mondtam, én ugyan nem vagyok ott, mire
elnézést kért, és elmondta: azért gondolt erre, mert a Guimaraesben egy
magyar játékos van, és általában én szoktam magyarokat vinni Portugáliába.
- Nem is sejtette, hogy Dragóner az?
- Nem sejtettem, hanem tudtam, mert az újságíró megmondta, hogy róla van
szó. Telefonon azért kimentettem Attilát a Molenbeek elnökénél, közben
megtudtam, hogy egy angol menedzser-csoport vitte ki Attilát Portugáliába.
Amint hazaértem, mindenesetre elküldtem a három legnagyobb portugál újságnak
a belga lapokból azokat a cikkeket és fényképeket, amelyek Dragóner belgiumi
szerzodéskötésérol szólnak.
- A következo lépés?
- Nézze, a Molenbeek biztosan nem hagyja annyiban a dolgot, ma este az elnök
elfaxolta a Guimaraes elnökének az aláírt szerzodést, nehogy a portugál klub
is hibát kövessen el. Nagy az esélye annak, hogy Dragónert a FIFA-nál is
feljelentik, és akkor egy jó ideig nem léphet pályára. Igaz, egy "egérutat"
még hagyott az elnök, és ha Attila 3-4 napon belül visszatér, talán még
visszacsinálható lesz a "baki". Én mindenesetre nagyon szégyellem magam, és
immár sokadszor megfogadtam, hogy ezekkel a magyar amator, primitív
futballistákkal nem foglalkozom a jövoben. Számos román és szlovák játékost
közvetítettem már ki, és a szavamat adom, hogy soha, egyikükkel sem volt
hasonló jellegu - mondhatnám semmilyen - problémám.
(harm)
Dragónert becsapták a szerzodéssel
Guimaraes, július 12., 22.25 A védo kifogásolja a Molenbeek eljárását.
Mint ismeretes, a védo a múlt héten megegyezett a belga Molenbeek
vezetoivel, mától azonban a Guimares edzésein vesz részt. A Molenbeekkel
kötött szerzodését hazahozta magával, itthon átnézette jogászokkal, és ekkor
derült fény néhány turpisságra.
- A klub elöljárói és az ot képviselo menedzser végig egy nettó összegu
szerzodési ajánlatról beszéltek - mondta honlapunknak Dragóner -, az írott
szerzodésben azonban már bruttó számként került be ugyanaz az összeg. Miután
sem flamandul, sem franciául nem beszélek, ez csak itthon derült ki. Arról
már nem is beszélve, hogy többféle garanciát is kértem, hogy szerzodésem
idotartama alatt teljes biztonságban lehessek a családommal együtt
Brüsszelben, ám ezek közül a nyolc oldalon megfogalmazott írásbeli
megállapodásba már semmi nem került bele. Késobb ráadásul egy másik
szerzodést is akartak készíteni, ezt viszont már én nem akartam elfogadni.
Közben egy angol menedzseriroda, a Stellar is színre lépett, a cég jogászai
szintén átvizsgálták a szerzodést, és ok javasolták, hogy a futballista
azonnal mondja fel a kontraktust, mert az az UEFA és FIFA szabályaival sem
egyezik meg. A válogatott védo nem aggódik azért, mert végül Portugália felé
vette az irányt, hiszen, ha a belgák a FIFA-hoz fordulnak, akkor a szerzodés
egyéb más hiányosságai is felszínre kerülhetnek.
Dragóner játékengedélye egyébként még itthon, az MLSZ birtokában van, és
csak késobb derül majd ki, hogy a hazai szövetség ezt melyik klubnak adja
majd ki.