Próbálkozott már valaki Rubik kocka animálással? Pofon egyszerûnek tûnõ feladat (vagy lehet az is) de nekem ne igazán jött össze. Hagyományos 3x3-as, külön kis kockák. Két dologgal próbálkoztam igazából, az egyik hogy össze groupolok egy oldalt amit forgatni akarok és úgy animálom. Ezzel az a gond hogy akkor ha egy másik oldal forgatásához kellenek azok a kockák is amiket elõzõ alkalommal forgattam akkor nem nagyon tudom átcsoportosítani mert szétszedi az elõzõ animációt. A másik hozzáállás az volt hogy a kockák pivot pontját a nagy kocka súlypontjába tettem, tehát minden egyes kis kocka külön azon pont körül forog el, majd így egy-egy oldalt kijelölve animáltam. Ezt 2-szer tudom eljátszani, mert harmadikra marhaság jön ki. Konkrétan ha van egy kockám, amit elõször az X-tengely körül forgattam el, majd az Y körül, és utána megint az X körül szeretném akkor összezavarodik. Feltételezem azért mert az X-hez képest ugyan azt kéne csinálnia mint elõzõleg (tehát ha 90-re forgattam elsõnek, akkor második alkalommal ugyan úgy áll a tengelyhez képest mint az elején viszont szerinte már egy 90 forgatás volt ugye). A problémát megtaláltam több helyen is, de választ sehol nem kapott senki. Valami MEL scripttes cuccost találtam, de ahhoz nagyon nem értek sajnos.