Antóni Sándor: Nõnapi Köszöntõ
Nõnap alkalmából szeretettel köszöntünk titeket,
Kik az élet viharában is velünk vagytok szüntelen.
Talán nem is tudjuk mind ezt megköszönni,
De szívbõl tudunk mindezért szeretni,
Köszönet és hála nektek mindenért,
A jó Isten áldása szálljon rátok mindezért.
Életünkben göröngyös út is vezet,
Velünk vagytok akkor is és nyújtotok kezet.
Szeretettel és hálával tartozunk néktek,
Kik az életünket, szebbé és boldogabbá tettétek.
Mellettünk vagytok egy életen át,
Hûségünket, szeretetünket, nyújtjuk cserébe érte át.
Életünkben a leghûségesebb társunk,
Bár merre is jártok mindig hazavárunk.
Nélkületek az élet semmit sem érne,
Mint tenger vize, mi partot sose érne.
Szeretünk titeket egy életen át,
Kik szívet és életet adtatok cserébe át.
Mint napsugár az életünket ragyogja át,
Veletek vagyunk az élet viharán.
Köszöntünk hát titeket meleg szívvel,
Az életben soha el nem múló szeretettel.
Zsenge virágillat harmatozza lelketek,
Hogy a sors viharában is boldogok legyetek.
Kívánunk sok erõt, egészséget,
Minden évben szerencséket.
Szemetekben könny sose legyen,
Napjaitok vendége az öröm legyen.
Nõnap alkalmából minden jót kívánunk,
Mi férfiak szívünkbe örökre titeket zártunk.
Weöres Sándor: A nõ
A nõ: tetõtõl talpig élet.
A férfi: nagyképû kísértet.
A nõé: mind, mely élõ és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderrõl egy csomó
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nõk szemébõl rá élet sugárzik.
A nõ: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
õ lágy sóvárgás, helyzeti erõ,
oly férfit vár, kitõl mozgásba jõ.
Alakja, bõre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bõven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedõen fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan címkéinek bûvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az õ köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
õ úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind õnéki fátyla;
és végsõ, királynõi díszruhája
a meztelenség.
Krancz Béla: Köszöntõ
Végre újra tavaszodik,
még, ha ez most nem is látszik.
A Mecseken a hóvirág
már újra kinyílik.
Az ibolya,
és a tulipán, a párja,
e három,
a tavasz legelsõ virága.
S, mert olyan finom,
nemes, és egyszerû,
Talán ezért adjuk át,
mint a nõnap virágát.
Hiszen e naphoz,
ez illik igazán,
mert, nem csak ma,
kéne, hogy imádják.
A férfiak sorsát,
és örök gondját,
az életünk sóját,
magát a csodát.
Ezért ma köszöntjük,
ezzel megtiszteljük,
és, mindig szeretjük,
õket.
A titokzatosan egyszerû,
terhesen is gyönyörû,
anyákat és szeretõket,
vagyis, a nõket!
Nõnapi köszöntõ
Lágy szellõk hangját hallgatom
a nõnapon, a nõnapon.
most néhány szót kell mondanom,
ez alkalom, ez alkalom...
Mert nincs annál szebb álomkép,
úgy gondolom, úgy gondolom.
Ha kezünk fogja nõi kéz,
ezt jól tudom, ezt jól tudom...
Õk a férfi örök társa,
nagyon-nagyon, nagyon-nagyon.
Testünk, lelkünk tükörmása,
minden napon, minden napon...
Élet nélkülük nem lenne,
semmi olyan, semmi olyan.
Elhullnánk a végtelenbe
otthontalan, otthontalan...
Nem ismernénk soha szépet,
oly édesen, oly édesen.
Szív szerelmet, boldog életet,
mi sohasem, mi sohasem...
Nõinket sosem feledjük,
bizony-bizony, bizony-bizony...
S nem csak nõnapon szeretjük,
nagyon-nagyon, nagyon-nagyon!
Garai Gábor: Nõk
Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nõk;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek õk.
És büntetlen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.
Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkbõl csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.
S a fekete foncsorban is
gyilkos tekintetük ragyog,
mely földre vont és sírba vitt
és mindhalálig ringatott.
Kosztolányi Dezsõ: Nõk
Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva nõi karoktól
vallok,
nõk, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más
s szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekbõl aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddõ gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztõ, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen-cikázó tétovaságommal,
ha nem lennétek ti,
megértõk, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hû sáfárjai.
Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel
s hócipõben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagott az örömtõl, hogy vagytok
s én is vagyok, mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.
Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnõm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.
Kéri János: Nõnapi köszöntõ
Tavasz hajnalán
Róluk emlékezünk,
A nõkrõl, kiknek
Életünk köszönhetjük.
Ki mindent
Megtesz értünk, a nõ,
Dajkál, ápol,
És felnevel õ.
Hálánk szálljon
Lányra, anyára,
Ki a családot
Összetartja.
Szépséges nõk,
Jó asszonyok,
Kívánunk boldog,
Víg nõnapot.
Szalai Pál: Nõnapi köszöntõ
Mi a nõ nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az elsõ és végtelen önfeláldozás.
Õ õrzi elsõ lépteink, törli le könnyeink, testébõl etet, szeretetébõl nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, õ a fény, a meleg és minden ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.
Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, õ maga is átalakul, megváltozik.
Elõbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költõk ihletõje, szerelem és õrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.
Mindez õ, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi õérte.
Köszöntöm hát õket, a nõket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.
![](/images/leful.gif)