A "másság utálata"... szerintem ez olyan, mint amikor valaki a vízben fuldoklik. Nem tud úszni, én meg tudok. Õ más. De tisztelem a másságát, úgyogy nem húzom ki.
Persze a hasonlat sátít, mert aki fuldoklik, az látja, hogy bajban van, így segítséget kér. Általában akik viszont "mások", azokat a saját bûneik vitték odáig, hogy azok legyenek. Ez erkölcsi vereség, a kéjvágynak egy egyre torzabb formája. Valószínûleg fantáziálásból, önkielégítésbõl ered, de neveltetés, háttér, stb. mind bejátszik.
Ettõl függetlenül ezeknek a "más" embereknek segítségre van szükségük. Elismerni a másságát annyi, mint a fuldoklót vízben hagyni.
Küzdeni azért, hogy olyan életet éljen, amire Isten teremtette, még nem jelenti az ember utálatát, sõt, ez a szeretet elég meggyõzõ kifejezése, amellyel együtt jár a konfliktusvállalás.
Hogy egy másik példát mondjak, ugyanilyen nagy konfliktus valakit a narkóról lebeszélni, az pedig látványosabban rombol, mint a homoszexualitás.
Sok olyan embert láttam, aki a Biblia hatására vissza tudott térni a homoszexualitásból.
1Mózes 2.23-24.
Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testembõl való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberbõl vétetett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.