Még ki sem adták az elsõ albumukat, amikor már dolgozni kezdtek a másodikon, amelyenk a kettes számú nevet adták. Óriási könnyebbség volt, hogy most már normális idõben és teljes felszereltségében használhatták a stúdiót. A dalokon érzõdött is ez és 1974 tavaszán már készen is volt az LP és a boltokba került. A kritikusok (a Queenhez hûen) savanyúan fogadták, ennek ellenére gyorsabban fogyott, mint elõdje, aminek az lehetett a legfõbb oka, hogy a Trident sok pénzt költött a Queen felszereléseire, kinézetére és a "fazonigazított" együttes sorra járta az angol klubokat, aminek az lett az eredménye, hogy, ha kicsi is, de rajongótáboruk toborzódott. A Queent jegyezni kezdték a szûkebb berkeken belül, így amikor a második album kijött, a név nem volt teljesen ismeretlen. A mai nézet és a rajongók között egyértelmû tény, hogy talán ez minden idõk legjobb Queen-LP-je. Fél éven belül platinalemez lett (nem sokkal késõbb követte az egyes számú is), de valami sokkal fontosabb momentumot idézett elõ. Történt ugyanis, hogy az akkori legnépszerûbb és legnézettem angol zenemûsorba, a Top Of The Popsba, David Bowie nem tudott elmenni és lemondta, így a Queent kérték föl a helyettesítésre. Óriási kiugrási lehetõség! - mondták és mindent beleadtak. Szükség is volt rá, aminek folyománya az album utolsó dalának sorsa...
Az akkori koncertek nyitánya lett a Procession címû szerzemény, amely az albumon is a nyitány szerepét töltötte be és Brian már azelõtt célzatosan megírta mielõtt a Queen I a boltokba került volna.
A Father To Son egy tipikus, akkori, zeneileg rendkívül színes Queen szerzemény, minden ízével a végletekig kidolgozott mû, mondanivalója elgondolkodtató.
A White Queen egy remekmû. Ha az ember egy jobb fejhallgatón odafigyelve végighallgatja, rádöbben mennyire harmóniában van Mercury tökéletes hangja (amely a remegõ, halk lírikus énekbõl csodásan vált át a keménnyé és vissza) a dal minden porcikájával, amiben a hangszerek rendkívül összetett elegye illeszkedik össze. A különös gitárszóló egy "folk-segítség" ami méginkább szinesíti a dal és egy ezköz, amihez az együttes mind sûrûbben nyúl.
Az elsõ három dal összefûzve található a lemezen, egyikbõl fut át a másikba, akkoriban egy gyakori volt, de a Queen meg merte tenni, hogy csak ennél a három dalnál tegye meg.
A Some Day One Day egy kicsit monotonabbnak tûnik a White Queen után, ennek ellenére egy remek összetett ritmus jellemzi.
A Loser In The End Taylor szokásos szaját száma az albumon, és bizonyítva sokrétüségét, maga gitározik rajta.
Az eredeti LP-n ez volt az elsõ oldal. És, hogy ez miért fontos? Elõször is a második oldalon csak Freddie-dalok szerepelnek, másodszor ez megmagyarázza az Ogre Battle szokatlan kezdetét. Amolyan mini-nyitány a második oldalra. Az Ogre Battle egy mese, amely Mercury egyéniségét tökéletesen tükrözi bohém szövegével, ritmusváltásaival és feszes dinamizmusával.
A The Fairy Fellers Master-stroke szintén ízig vérig Mercury mû, trillákkal bohémiával. A dal egy régi festményrõl szól, ami valóban létezik és annak egyfajta leírása - a lá Freddie
A Nevermore mindössze 1 perc hosszú, mégis ez az elsõ igazi Queen líra. Szintén tökéletesre csiszolt darab, az ember sajnálja is, hogy ilyen rövidke, szívesen hallgatná tovább.
A March Of The Black Queen a tagok véleménye szerint a csúcs az albumon. Amolyan pre-Bohemian Rhapsody - opera nélkül. Tele-tele ritmus- és hangulatváltásokkal, sokrétû zajhatásokkal. A szövege nagyon sejtelmes, már itt is elrejtette a homoszexualitást. A dal valóban kiemelkedik a többi dalból, hosszúságával és összetettségével és egyúttal felvezeti a Queen rendkívül összetett dalkreálását.
A Funny How Love Is egy kedves kis dalocska, az örök téma, a szerelemrõl való egyfajta hitvallás.
És a végére hagyták a javát!!!
Seves Seas Of Rhye. Az elsõ albumon is szerepelt, de az egy rövidebb, instrumentális változat volt. A mostani egy komplett dal. Ez volt az a dal, amit a Queen a slágerlistákra szánt. Nem annyira összetett, bonyolult mint a többi, viszont slágerzene. És az eredmény nem maradt el. A dal egészen a 10. helyig kúszik fel az angol slágerlistákon és egy csapásra ismertté teszi a zenakart országosan. Mindenki ezt tartja a Queen életében a világhírnév felé az elindulást. Queen nem is feledkezett meg errõl: a dal felkerül a késõbbi válogatás-albumra.
A Queen II egy egész. A dalok "simulnak" egymáshoz. A Queen stílust teremtett vele, de nem iskolát!