1974-ben (tehát még a Queen II megjelenésének évében) adták ki ezt az albumot. Nem véletlenül. A Queen II kiadása és az azt követõ lévõ európai turné után a Queen elindult meghódítani Amerikát a Mott The Hoople nevû, akkoriban viszonylag ismert, banda elõzenekaraként. A turné az elsõ pár langyosabb alkalom után a Queent kedzte volna a magasba emelni amikor Brian fertõzõ májgyulladást kapott és az egész csapat hamar hazarohant Londonba. Ám nem álltak le, hanem elkezdték a következõ albumot, mitöbb a felvételekkel is szinte teljesen kész voltak, csak Brianre vártak, hogy feljátsza rá a gitárszólókat, a többi mind már meg volt keverve. Brian pár hét után jobban lett és még javában nyomta az ágyat, de máris komponált, írt és elõre tervezett. A sors fintora, hogy ez a kb. féléves szünet amolyan étvágygerjesztés volt. Miután visszatértek, többé nem volt megállás! A Queen innentõl vált azzá, ami a további 15 éven lett. Az album elsõ lett az angol listákon. A Killer Queen 2. lett az angol slágerlisták élén, ezzel azonnal megszerezte a világhínevet a zenészeknek. A Now I'm Here szintén ott volt az elitben és az együttes elsõ két albuma is visszakerült a top 50-be. A kritikusok ezt az albumot vegyesen fogadták, viszont a mai általános nézet, hogy ez az album is benne van a Queen Top3-ban.
A Brighton Rock nem lett akkora sláger, viszont a Queen koncertek legalább annyira elengedhetetlen része lett, mint az angol himnusz. Brian nagyot gitározik benne és ezt a koncerteken el is nyújtotta és az évek során tovább fejlesztette és még virtuózabb elemekkel gazdagította. Végül egy hatalamas instrumentális mûvé alakult át.
A Killer Queen az album "fõ dala". A késõbb sorra alakulók meleg-szervezetek egyértelmû himnuszává vált. A szokásos Mercury-s pikáns és bohém szöveg jellemzi, remek gitárjátékkal és fülbemászó ritmussal. Ez már egy Seven Seas Of Rhye-szerû siker volt. Tulajdonképpen ez volt az elsõ olyan dal, amelyben a Queen el tudta adni igazi stílusát, magyarán ízig vérig Queen dal volt, de emellett vitathatatlanul nagy slágerré is vált.
A Tenement Funsterben ismét Taylor csillogtatja sokoldalúságát. A dal remek, de ezen a csodálatos albumon "nem elég erõs" a slágerre váláshoz.
A Flick Of The Wristtel ugyanez a helyzet, emellett viszont remek kontrasztot alkot a következõ dallal feszes ritmusa és vad szöveg végett.
A Lily Of The Valley a szokásos líra, gyönyörû világával és hatásaival méltó folytatása a Nevermore-nak.
A Now I'm Here Brian szerzeménye, amelyben elmeséli tulajdonképpen az utóbbi fél év hányattatásait, az amerikai turnétól a betegségen keresztül egészen a visszatérésig. Erre utal a címe is: (megint) itt vagyok.
Az In The Lap Of The Gods egy vallás-kifigurázás. Az istenek szeszélyeirõl szól, naív mondanivalója mellett olyan érzése van az embernek, mintha még folytatódna, nincs még vége...
A Stone Cold Crazy nem lett listás dal, emellett igencsak ismert a Queen rajongókon kívül is. Rendkívül dinamikus, gyors és vad. Akkoriban csodálták, hogy Mercury, hogy képes ilyen gyorsan elénekelni ezt a szöveget amellett, hogy teljesen érthetõ marad. A késõbbi koncertek állandó dalává vált a 70-es években.
A Dear Friends egy apróbb líra az 5. dal mellett. Rövid, amolyan sanzon ízû mû, címe ellenére szerelmi bánatról szól.
A Misfire egy kicsit kilóg a sorból. Nemcsak azért, mert John kínozza a szólógitár húrjait is, hanem mert teljesen elérõ stílus. Slágerdalnak lett szánva, remek is a dallam, talán túlzott rövidsége miatt nem "vált be".
A Bring Back That Leroy Brown volt az elsõ olyan dal, ami megmutatta a Queen talán legbravúrosabb oldalát, mégpedig azt, hogyan tudták az akkori modern rockot keverni az századelõ zenéjével. Egy borzasztóan jó ragtime-rock keveredett ki ebben az esetben ebbõl, a cselló már csak a hab a tortán. A koncerteken is rendszeresen eljátszották és egyenesen megõrjítették vele a közönséget. Ehhez az ezközhöz, késõbb még hozzányúlnak, de sajnos kissé késõn, mert a pár év múltán bekövetkezõ újhullám-váltás elûzi.
A She Makes Me egy nagyon õszinte szerelmi vallomás, akkoriban teljesen elképesztõnek számító hanghatásokkal. És ami méginkább nagy dolog: szintetizátor nélkül!
Az In The Lap Of The Gonds...Revisited a 7. szám "folytatása" mind zenében, mind szövegben. Valójában levezetése mind az elsõ résznek, mind az albumnak. Érdekessége, hogy a 80-as években rendszeres szereplõje a koncerteknek.