Az album kiadása elõtt már tudni lehetett, hogy itt valami új készülõdik a Queen háza táján. Elég volt csak Freddie-re ránézni miután levágatta haját teljesen rövidre és bajuszt növesztett igame-váltás céljából. Azt mondta erre:"Ez már nem a 70-es évek! Nem fessük ki a körmünket nem hivalkodunk magunkkal. Mi már pusztán a zenénkkel akaunk feltûnést kelteni és hódítani." Mindenesetre a rajongók eleinte nem nagyon tudták hova tenni az új kinézetet, több helyen borotvákat dobáltak be a színpadra a késõbbi koncertek alkalmával.
Az új alubról sejteni lehetett, hogy Queen-mércével mérve kissé pop-os lesz. Ez a jóslat be is vált, mindazonáltal a Queen-mércén nagy a hangsúly. Mégsem tudták eltitkolni igazi énjüket. Az album egy normál pop LP-hez képest nagyonis változatos. Található rajta funky-sláger, Elvis-utánérzet, feketezenei elemek, és persze rock és líra.
Az album apropójából persze megint elkezdõdött a banda és a sajtó közötti csata. Ekkorról származik Roger elhíresült mondata, amit egy épp az õ zenéjüket kritizáló újságíróhoz intézett:"Az a lényeg, hogy a közönség, a rajongók mit mondanak, a többi kutyaszart sem számít. Ha sikeres a zenénk, leszarom ki mit ír rólunk!" A kissé nyers tálalásmód persze teljesen igaz volt, de csak olaj volt a tûzre.
Ez az album volt az elsõ, mely 2 után jelent meg, érthetõen ezért nagyon várták már és az eredmény meg is lett. A Queen egyetlen olyan albuma lett, amely az amerikai listákon elsõ lett. Ez óriási tett, ha belegondolunk, hogy ekkor volt az amerikai "new-wave" stílusirányzat aranykora a Blodie-val, a Police-szal, stb. Az európai szereplés is természetesen sikeres lett bár eleinte nehezen barátkoztak az õsrajongók az újfajta hangzással.
Még egy fontos dolog történt. A zenekar most már nem titkolva szerzett be egy új cuccot, egy Oberheim OBX szintetizátort. Többen is megvádolják õket, hogy nem tartották be az ígéretüket, hogy nem használnak ilyen "segítséget". Erre Brian szólalt meg:"A szintetizátor miatt nem változik a zenénk gyökeseren. Észre sem lehet benne venni szinte, viszont nekünk is muszály fejlõdnünk, nem szabad lemaradnunk".
A sok kezdeti bírálás lassan elcsendesedett. Lássuk akkor az egyik legsikeresebb Queen album felhozatalát akkor:
Az elsõ dal a Play The Game, a félig meddig címadó dal. Itt sarkosodik ki leginkább a szintetizátor az albumon. Akár valamelyik korabeli "new-wave" albumon is lehetne. És láss csodát! Ez a modern-sablonos zene (mely a Queen-féle irányzat egyik támadója volt pár évvel azelõtt) a Queen tálalásában ott van az angol listák elõkelõ helyein. Csípõsebb fricskát nem is adhatott volna a Queen az új hullám támadására: amit te el tudsz játszani, azt én is el tudom, sõt a slágerlistákon! Nem a legvadabb Queen-fanatikusok kedvence, nem is miattuk lett sláger.
A következõ a Dragon Attack, megy ritka csemegével ajándékozza meg a zenekedvelõket. Amellett, hogy remek dinamikával szól benne John hangszere, a dalt egy dobszóló teszi igazán különlegessé.
A következõ dal annyira jelentõs volt, maga is megér egy kicsit nagyobb figyelmet. Az Another One Bites The Dust John szerzeménye, igazi funky-dal, melynek különlegessége, hogy az akkori fekete-zenészek felvételeinél sokkalta jobb minõségû, a domináns mélyhangok élvezetesebbek, mint mondjuk a Kool and the Gang esetén, az énekteljesítményrõl pedig ugye nem is kell beszélnünk. A Queen megint nagyon aratott! Ismét meghódított egy zenei mûfajt! A dal Angliában "csak" második lett, de az USÁ-ban ez lett az elsõ number one-juk. A dal egyedülálló tettet vitt véghez azzal, hogy egyszerre szerepelt több slíusirányzat slágerlistájának élvonalában. Külön érdekesség, hogy jópár effektet Brian csinál meg a Red Special-ön.
A következõ dal a Need Your Loving Tonight egy vérbeli pop-dal, amolyan If You Can't Beat Them folytatás. Nem lett különösebben sláger, pedig nagyon összeállt kis dal.
Az album másik jelentõs dala a Crazy Little Thing Called Love lett, mely egyántalán nem lódott volna ki Elvis Presley késõi repertoárjából sem. És láss csodát: a Queennek ez is jól áll! A dal lemásolta az Another One Bites The Dust sikerét (USA: 1.; Anglia:2.) és pletykák keringtek arról, hogy állítólag John Lennon a dal hatására határozott úgy, hogy újra alkotni kezd. Ez különösen doppingolta a srácokat, hisz mindannyian nagyon szerették az egykori Beatles frontemberét. Remek táncdal. A videoklip egy kisebbfajta sajtócsatát is eredményezett. A klipben a tagok bõrszerkóban vannak és Freddie harisnyakötõs lányok között énekel és egy classic-american motor is feltûnik. A klipet látva Rob Halford, a Judas Priest énekese, azzal vádolta a zenekart, hogy ellopták az image-üket. Felszólította Freddiet, hogy bizonyítsa be, hogy van annyira "tökös" fickó mint õ és álljon ki ellene egy bõrcuccos motorversenyre. Freddie bólintott, ababn az esetben kiáll, ha Halford kiáll ellene egy balettversenyen. Természetesen az egészbõl nem lett semmi.
Az LP második oldala a Rock It (prime jive) dallal nyit. Roger talán addigi legjobb dala egy rendkívül dinamikus rockzene, melyet õ maga is énekel, folytatva ezzel a tradíciót.Valószínû, hogy pár évvel korábban sláger lett volna, amikor még az új hullám támadott.
A Don't Try Suicide amolyan modern music-hall, kissé legyszerûsítve a lá new wave. Csípõs pikantéria a kor üresfejû cicababáinak.
Nem hiányozhat persze errõl az albumról sem a líra. A Sail Away Sweet Sister szintét hordozza magában az új Queent, de ezt úgy, hogy semmivel sem élvezhetetlenebb.
A Coming Soon kissé kilóg a sorból, nem annyira eltalált próbálkozás. Túlságosan egyszerû mind a szöveg, mind a zene a Queennek.
A végére hagytak egy másik nagy sikert, a Save Me-t. Ez a dal is inkább a régi Queen idézi a szép lírikus betéteivel és a klasszikusnak ható zongora- és gitárkísérettel. Így utólag belegondolva kissé kockázatos volt ez a stílust akkoriban mégegyszer elõadni, mégis sláger lett és az egyik legszebb Queen-dalként marad fenn.
Epilógusként érdemes felmérni az album sikerességét azzal, hogy 4 dal is felkerül a nemsokára kijövõ Greatest Hits albumra.