Véleményem szerint a könyvekre és a filmekre (a sci-fi esetén meg kifejezetten) egyébként is jellemző, hogy az éppen aktuális politikai, tudományos, etikai, vallási stb. problémákkal foglalkozik, vagy szemezget azokból.
Ha pl. a Star Trek-et nézzük A nem ismert tartomány majdnem egy az egyben az akkori politikai helyzetet másolta: A felrobbant Praxis bolygó, mint Csernobil, valamint a válságba került Klingon Birodalom, mint az összeomló Szovjetunió, amelynek a Föderációnak, vagyis a nyugatnak kell segítő kezet nyújtania és kibékülnie egymással a két félnek.
Remek meglátás, hogy az új Star Trek film erősen foglalkozik a terrorizmus témájával, érdekes párhuzamot állítva az USA által támogatott, szabadságharcosokból lett terroristák és a Föderáció által támogatott, de szintén magát önállósító ügynök között.